Regnáló Formula-3-as bajnokként érkezett meg újonc Formula-2-es szezonjába Leonardo Fornaroli, idei teljesítményén azonban meg sem látszik, hogy jóval tapasztalatlanabb bajnoki riválisainál. Az olasz fiatal tíz forduló után vezeti a juniorkategóriák csúcsának számító bajnokság tabelláját, a Hungaroringen aratott főfutamos győzelmével pedig tovább növelte esélyeit, hogy debütánsként szerezze meg a bajnoki címet. Az Invicta Racing pilótájával a mogyoródi F2-es paddockban beszélgettünk idei szezonjáról, valamint az F1-es álma is szóba került.

„Nagyon pozitívan éltem meg a szezon első felét, nagyon jó pozícióban vagyunk jelenleg a bajnokságban. Remekül érzem magam a csapattal – nagyszerűen dolgoznak együtt a fiatal pilótákkal, rengeteg tanácsot adnak nekünk, amelyek által folyamatosan fejlődni tudunk. Most először dolgozom együtt egy brit csapattal, úgyhogy az elején nem tudtam, mire számítsak, de az első naptól kezdve jól érzem magam itt” – mondta a Formula.hu-nak a bajnoki éllovas.
Felkészítette a Formula-3
Fornaroli tavaly nagyon szoros csata után húzta be a Formula-3 bajnoki címét, amelynek sorsa a monzai szezonzáró utolsó futamának utolsó kanyarjában dőlt el. Az olasz elmondása szerint az F3 küzdelmei némileg felkészítették az F2 világára, de az új autóhoz nehezebb volt alkalmazkodnia.
„Az időmérőkön nem sok minden változott, de a futamok tekintetében elég nehéz volt a váltás az F3-hoz képest. Sokkal nagyobb és nehezebb az autó, illetve a fékek is erősebbek. Ezek mind megnehezítik a gumikezelést, emiatt szükségem volt egy kis időre, hogy beleszokjak. De sikerült jó munkát végeznünk az előszezoni tesztek során, valamint minden teljesített futammal egyre inkább fejlődöm.”

„A tavalyi F3-as bajnoki harc nagyon szoros volt, a legutolsó kanyarig tartott a csata. Nagyszerű tapasztalatszerzési lehetőség volt, sokat nőttem pilótaként, ezáltal pedig az első F2-es idényemben is sikerült gyorsan fejlődnöm. A szezon előtt nem éreztem extra nyomást regnáló F3-as bajnokként, hiszen az első F2-es idényedben, egy új csapatnál, sosem tudhatod, mire számíts” – mondta.
„Jelenleg egy célom van, hogy a legjobbamat nyújtsam. Tudom, hogy ha magamra koncentrálok és megteszek minden tőlem telhetőt, akkor nem kell semmi különlegeset csinálnom annak érdekében, hogy ott legyünk az élmezőnyben. Ez minden fordulóban magabiztossá tesz.”
F1-es akadémiai lehetőség nyomában
Bár a juniorkategóriák egyik legnagyobb ígéretének tűnik a 20 éves olasz fiatal, mégsem karolta még fel egyik F1-es csapat sem. Ennek ellenére nem tesz le végső céljáról, ami természetesen nem más, mint bemutatkozni a száguldó cirkuszban – legyen az a legendás olasz Ferrariban, vagy bármely más csapatban.
„Olasz pilótaként különleges dolog lenne a Ferrarival versenyezni, de ha végül a Formula-1-ben kötök ki, akkor nekem mindegy, hogy az a Ferrarival lesz, vagy bármelyik másik csapattal. De egyelőre nagyon korai még erről beszélni, jelenleg csak az F2-re koncentrálok.”
„Nagyon nehéz bekerülni manapság az F1-be, hiszen nem sok elérhető ülés van, így hatalmas segítség lenne nekem, ha egy F1-es csapat akadémiájának tagja lehetnék. A menedzsmentem aktívan dolgozik az ügyön. A jövőm úgyis a mostani szezon végétől függ, most csak erre koncentrálok, aztán meglátjuk, milyen lehetőségeim lesznek az év végén” – nyilatkozta a Formula.hu-nak a versenyző.