DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F2/F3

Tóth László: Motivál, hogy az F1 itt van a szomszédban!

Ezen a hétvégén Barcelonában indul az F3-as évad, a Campos istálló kötelékében bemutatkozik a sorozatban honfitársunk, Tóth László. A magyar pilótát a formula.hu a helyszínen kérdezte ki.

A téli időszak egyik legjobb magyar vonatkozású autósportos fejleménye volt, hogy a 20 esztendős Tóth László az FIA F3-as bajnokságában szerepelhet idén a Campos kötelékében. A gokartozással töltött évek után a fiatal pilóta 2017-től F4-ben gyarapította a tapasztalatait: versenyzett az Egyesült Arab Emirátusok, Spanyolország, Németország és Olaszország bajnokságaiban, s 2019-ben részt vett az FIA által szervezett, az autóversenyzés Olimpiájaként is emlegetett Motorsport Gamesen, ahol a magyar delegáció legjobb eredményeit produkálta. Tavaly a Formula-Renault Európa-kupában indult, idén pedig a királykategória felé vezető út egyik kiemelten fontos állomásának mondható F3-as bajnokság következik.

Tóth László számára roppant intenzív volt az elmúlt néhány hónap, a Campos istállóval kőkemény felkészülést bonyolított, amely nem mindig volt zökkenőmentes. A hétvégén jön a várva várt debütáló verseny, amelynek kapcsán honfitársunkat a barcelonai pályán, az F3-as és az F1-es paddock közötti átjárónál kaptuk el egy kis beszélgetésre.

BAR_F3_SR-3962



Az F4-ből érkezel az F3-ba, ahol itt, Barcelonában mutatkozol be éles körülmények között. Mekkora ugrás ez?

Szerintem óriási a különbség a két kategória között. A versenyek például negyvenpercesek, szóval tíz perccel hosszabbak, ráadásul fizikálisan jóval megterhelőbbek is. Éppen emiatt a telet kőkemény edzéssel töltöttem, amire nagyon nagy szükség is volt, itt ugyanis biztosan rendesen megszenvednék.

Figyelemmel kísértük az előszezonodat, ami nem mindig volt egyszerű. Többször adódtak technikai gondok, például. Összességében véve mennyire érzed felkészültnek magad a szezonra?

Bizakodó vagyok. Valóban volt néhány technikai probléma, ami hátráltatott. A Red Bull Ringen például az első nap elszállt a motorom, de a többi hivatalos gyakorlás során is akadtak további kisebb-nagyobb hibák, valamint néhány defekt is. Ezek ellenére is sikerült sok kört teljesíteni, ami jórészt annak volt köszönhető, hogy mi elsősorban a „race runokra”, azaz a versenyetapokra összpontosítottunk. Mivel tesztekről volt szó, nehéz véleményt mondani, hiszen sok dolog van ilyenkor, ami torzítja az eredményeket, de a csapat elégedett volt. A kvalifikációs teljesítményen még dolgoznom kell, hiszen az mégiscsak egy másik műfaj, szuper köröket kell összerakni. Ezek olyan dolgok, amelyeket meg kell tanulni, amelyekről tapasztalatokat kell szerezni.

toth-laszlo-sisak-1

Ha jól vagyok tájékozódva, a tél javarészét a Camposnál töltötted és tulajdonképpen együtt lélegeztél a csapattal. Igaz ez?

Igen, mert a cél az volt, hogy minél inkább összecsiszolódjunk.

Az évek során olasz és francia csapatok kötelékében versenyeztél, de hogyan boldogulsz most a spanyolokkal? Milyen a Campos légköre?

Nagyon más, ez igaz. Alapjában véve jóval professzionálisabbak, mint azok a csapatok, ahol korábban versenyeztem, hiszen az F3 mellett az F2-ben is versenyeznek. A szintet nem is lehet összehasonlítani az előzőekkel, de ahhoz képest, hogy mennyire profi mindenki és mennyire komolyan veszik a munkájukat, nagyon kedvesek és barátságosak. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy már ennyi idő alatt is olyan szintre jutott a kapcsolatunk, hogy olyanok, mintha a második családom lennének. Hasznosak voltak azok a hetek, amiket náluk töltöttem a gyárban, ahol tényleg minden megvan, edzőterem és szimulátor is például. Ez tényleg sokat segített, hiszen a mérnökök, a szerelők és az összes többi munkatárs azt látta, hogy a pilóta is dolgozik, megteszi, amit megtehet a minél jobb teljesítmény érdekében, ez pedig sokat hozzátett ahhoz, hogy szoros legye a kapcsolatunk.

BAR_F3_DL-5372

Milyenek a csapattársak?

Mindhárman újoncok vagyunk, de Lorenzo Colombo például már 2018-ban is tesztelt GP3-as autót és részt vett korábban néhány hivatalos F3-as teszten is, Amaury Cordeel pedig tavaly rendszeresen részt vett a hivatalos teszteken. A hármasunk tagjai közül én vagyok az, aki csak most télen kezdett el gyakorolni és ismerkedni az F3-as autóval. Ők vezetés terén többet tapasztaltak, s bár most mindhárman rookie-k vagyunk, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem előzhetünk meg nálunk tapasztaltabb pilótákat.

Mit jelent számodra az, hogy ennyire közel vagy az F1-hez? Az F3 egyébként sincs már messze a csúcsosztálytól, itt, Barcelonában pedig tényleg itt vannak a szomszédban. Teher ez vagy inkább motiváció?

Egyáltalán nem teher, sokkal inkább motiváció és tényleg fantasztikus érzés az F1 közelében lenni. Mióta itt vagyunk, több ízben is láttam Vettelt például, de a Haas, a Williams, a Ferrari és más csapatok versenyzőit, munkatársait is. Őszintén mondom, azért jócskán tudja motiválni az embert, hogy ők itt vannak a szomszédban.

Előretekintve a versenyhétvégére: megfogalmazódott-e valamilyen célkitűzés akár a csapat, akár a saját magad részéről a barcelonai bemutatkozó fordulóra?

Volt itt egy kétnapos hivatalos teszt, szóval a pályát elég jól ismerem. Elvárások? Magam elé azt a célt tűztem ki, hogy minél többet akarok tanulni, minél több tapasztalatot akarok begyűjteni. Nem úgy akarom zárni a hétvégét, hogy a helyezéseket figyelem, sokkal inkább az a célom, hogy amikor a vasárnap visszatekintek majd a hétvégére, azt mondhassam magamnak, hogy a versenyen ezt és ezt jól csináltam és ezeket hasznosíthatom majd a következő hétvégén is. A hibákból ugyanígy szeretnék tanulni, hiszen az is része a fejlődési, építkezési folyamatnak. Ha esetleg összejönne egy jó helyezés, annak nyilván nagyon fogok örülni, de ha nem, akkor sem fogok sírva elvonulni a sarokba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: