F1 hírek
Bottas elégedett az új szárnnyal
A finn versenyző csalódott, amiért nem sikerült bejutnia a Q3-ba az időmérő edzésen, elmondása szerint azonban a Suzukában bevetett új első szárny egyértelműen érezteti a hatását az autón.
részletekOcon maga mögött tartaná a Mercedeseket
A szingapúri kettős kiesés után ismét erősnek tűnik az Alpine Suzukában, az ötödik helyre kvalifikáló francia komoly célt tűzött ki maguk elé. Alonso kaotikus versenyben reménykedik.
részletekRicciardo szerint versenyképes a McLaren
Az ausztrál frusztrált a kvalifikáció végkimenetele miatt, hiszen egy ponton a top 6-ot sem tartotta kizártnak. A vasárnapi versenyt azonban optimistán várja, mert élvezte az autó vezetését Suzukában.
részletekAzonos hiba hátráltatta mindkét AlphaTaurit
Gasly a Q1-ben kiesett, Tsunoda a 14. rajthelyig jutott – mindkét autón jelentkezett a fékprobléma Suzukában. A japán elmondása szerint ez a gond az egész szezonban most először jött elő.
részletekHamilton: Hat tizedet veszítünk az egyenesben
A hétszeres F1-es világbajnok és csapattársa, George Russell egyaránt az egyenesbeli tempóhiányról beszélt a Japán Nagydíj időmérője után – viszont mindketten erősebb versenytempóban bíznak.
részletekVerstappen Norrist okolja, a brit büntetne
A holland és Christian Horner szerint butaság volt Norris részéről előzéssel próbálkozni a pálya utolsó szektorában, a mclarenes szerint azonban Verstappen büntetést érdemelne a manőverért.
részletekLeclerc: A harmadik szektorban veszítettem
Egyetlen századmásodperccel maradt le a rajtelsőségről Charles Leclerc Suzukában. A monacói szerint a vasárnapi futam ugrás lesz az ismeretlenbe – kevés az adat, az időjárás pedig kérdőjeles.
részletekVerstappen izgalmas versenyre számít
A Holland Nagydíjat követően szerzett újra pole-pozíciót a világbajnoki címvédő Max Verstappen. A Ferrarik rendkívül megszorongatták, de így sem tudták elkapni a Red Bull-ost.
részletekSainz úgy érzi, győzhet a Ferrari
Szoros csatát hozott a Japán Nagydíj időmérő edzése. Carlos Sainz harmadikként végzett, de úgy érzi, a bizonytalan holnapi időjárás megkeverheti a lapokat, esélyes a Ferrari a győzelemre.
részletekSzoros Verstappen-pole a Honda hazájában
A vb-címvédő izgalmas végjátékban szerezte meg a pole-pozíciót Suzukában, a holland mögül pedig Leclerc–Sainz sorrendben a két Ferrari várhatja majd a piros lámpák kialvását a vasárnapi futamon.
részletekGasly látja a potenciált az Alpine-ban
Kilencéves fejezetet zár le a Red Bull-lal, de az egyszeres F1-es futamgyőztes úgy érzi, megfelelő döntés átigazolni a francia csapathoz – amelynek színeiben megvalósítaná céljait és álmait.
részletekGasly: Közös célokért küzdünk Oconnal
A távozó francia elárulta, hogy nagyon fog neki hiányozni Yuki Tsunoda, új csapattársával, Esteban Oconnal azonban egy új esélyt kapnak kapcsolatuk rendezésére, amire szerinte képesek is lesznek.
részletek