DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd

F1 hírek

Hamilton: Ezért voltam gyengébb, mint Russell

Lewis Hamilton arról beszélt, hogy az év első harmadában azért volt nála többnyire jóval gyorsabb George Russell, mert a hétszeres bajnok feláldozta magát és edzéseit a fejlesztések oltárán.

részletek

Feltépte Hamilton sebeit a költségügy

Már eltemette magában az Abu Dhabiban történteket a hétszeres világbajnok, az elmúlt hetek eseményei azonban eszébe juttatták az eseményeket. A brit elmondta, gyanakszik-e szándékosságra Masinál.

részletek

Palou: Unfair a szuperlicensz rendszere

Az IndyCar 2021-es bajnoka szerint az FIA által felállított követelményrendszer igazságtalan azokkal szemben, akik a megszokott iránytól eltérő módon kívánkoznak a Formula-1-be.

részletek

Wolff szerint versenyképesek lesznek hétvégén

A W13 egyik gyengesége a nagy légellenállás. A legnagyobb tengerszint feletti magasságú versenyen, a Mexikóvárosi Nagydíjon a ritka levegő azonban csökkenteni fogja az ebből fakadó lemaradást.

részletek

Három-öt évre előre tervez Hamilton

Tízéves távlatban már nehéz gondolkodni, mondja a hétszeres világbajnok. Biztos benne, hogy új szerződést köt a Mercedesszel – a márka mellette állt jóban-rosszban, már akkor is, mikor kitették az iskolából.

részletek

Alfa Romeo: Megkaptuk, amit az F1-től vártunk

Az Audi érkezésével 2023 végén kiszáll a száguldó cirkuszból az Alfa Romeo. Az olasz márkánál úgy érzik, az F1 megtette azt a hatást a cégre nézve, amire számítottak, így ideje kiszállniuk.

részletek

Perez: Nem szeretnék ajándék győzelmet kapni

A Red Bull mexikói versenyzője nem szeretné, ha az ölébe hullana a hétvégi győzelem. A hétvégén hazai pályán versenyző Perez Verstappen és a Red Bull közbenjárása nélkül szeretne nyerni.

részletek

Mexikóban beveti az új szárnyat a Mercedes

A hírek szerint az FIA illegálisnak minősítette a W13 fejlesztését, ezért nem használta azt a csapat Austinban. A Mercedes egyik technikai vezetője állítja, a szárny legális, ezért a Mexikóvárosi Nagydíjon már az autón lesz.

részletek

A szél vetette vissza a Williams pilótáit

Több más csapathoz hasonlóan a Williams is küzdött az erős széllel Austinban, ám Alex Albon szerint ez náluk jóval nagyobb gondot okozott. A brit-thai pilóta szerint a pontszerzés is ezen úszott el.

részletek

A Red Bull jövője biztosított Horner szerint

Az alapító halála ellenére biztos lábakon áll az osztrákok projektje a csapatfőnök véleménye szerint. Christian Horner úgy véli, Dietrich Mateschitz időben megtette a szükséges lépéseket.

részletek

Bottas magát hibáztatja a kiesésért

Egy megpördülés után a sóderágyban ragadt, így elég korán véget ért Valtteri Bottas számára az USA Nagydíj. Ugyan a csapat részéről megvédték őt, a finn pilóta magára vállalat a felelősséget.

részletek

Ricciardo nemet mondott Steinernek

Az ausztrál pilóta gyakorlatilag megerősítette, hogy jövőre nem kötelezi el magát a Haas csapatához annak ellenére, hogy Günther Steiner azt mondta, hívja fel, ha náluk szeretne üléshez jutni.

részletek