DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Stabilabb az alap” – rátalált valamire a Mercedes?

Bár még mindig könnyen kikerül a megfelelő tartományból a W15-ös, a csapat F1-es vezető pályamérnöke állítja: kiszámíthatóbbá vált az autójuk.

Újabb csalódáskeltő szezonkezdetet tudhat magáénak egyelőre a Formula-1-ben a Mercedes: négy nagydíjat követően mindössze a negyedik helyet foglalja el az alakulat a konstruktőri értékelésben, egyetlen ponttal megelőzve az Aston Martint.

A vasárnapi Japán Nagydíjon is csupán egy hetedik és egy kilencedik hely volt George Russell és Lewis Hamilton termése, ennek ellenére optimistább volt a hangulat az Ezüst Nyilaknál. Andrew Shovlin, a Mercedes F1-es vezető pályamérnöke az istálló szokásos verseny utáni értékelő videójában azt is elárulta, hogy ennek az az oka, hogy kezdik kiismerné a W15-öst, amely kezd kiszámíthatóan viselkedni a versenyhétvégéken:

M425814_resize



„Amit el akartunk érni, hogy megpróbáljuk kicsit kiszámíthatóbbá tenni az autót a hétvége során. Azt találtuk, hogy a megfelelő működési tartományba tudjuk hozni, de ha változik a szél vagy a pálya hőmérséklete, gyorsan kikerül onnan, és ez vezetett a gyenge teljesítményünkhöz az időmérőn és a futamon.”

„Nincs kétség felőle, hogy jelenleg nem tartunk ott, ahol kellene, tudjuk ezt és azzal is tisztában vagyunk, hogy dolgoznunk kell. De egyértelműen könnyebb volt dolgozni az autóval a hétvégén keresztül, konzisztensebb volt az autó egyensúlya.”

„Vannak problémák, amelyeket meg kell oldanunk, méghozzá gyorsan. De egyértelműen úgy tűnik, stabilabb alapunk van, amellyel konzisztensebb az autó viselkedése a hétvége során, de mint mondtam: tudjuk, hogy vár még ránk munka, és azonnal dolgozni is fogunk ezeken.”

 

Biztató etapok az F1-es Japán Nagydíjon

m424644_resize

A Mercedes vasárnap az újraindítást követően egykiállásos taktikával próbálkozott, ám hamar rájöttek, hogy a kemény abroncsokat mégsem tudják a várt ideig életben tartani, így végül kemény-kemény-közepes kétkiállásos stratégiára váltottak. Shovlin szerint azonban így is voltak biztató részei a suzukai futamuknak:

„Kicsit tovább kint maradtunk a második etapban, hogy némi előnyt kiépítsünk. Profitálhattunk volna egy esetleges biztonsági autóból, de nem jött. De nem akarsz olyan sokáig kint maradni, hogy utána ne tudj felzárkózni. Lefuttattuk az elemzéseket most a gumikról, és a kemény és a közepes nem nagyon nézett ki másként. A verseny vége felé nyilván hűvösebb volt az idő, ami segíthetett. De a második és harmadik etapunk rendben volt.”

„Szóval tudjuk, hogy nem vagyunk elég gyorsak, tudjuk, hogy méretes lemaradás tátong a Red Bullhoz képest, amelyet le kell faragnunk, és van némi különbség Norrishoz és a Ferrarikhoz képest is, amelyen dolgoznunk kell. De egyértelmű, hogy az autó teljesítménye azt mutatta a második és harmadik etapban, amit vártunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: