DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

A csapatkultúra az Andretti gyengesége jelenleg

Az F1-be vágyó istállónak egy területen biztosan javítania kell, ha helyt akar állni a legnagyobbak között: az IndyCarban a szervezettség elmarad más csapatokhoz képest.

Jelenleg az IndyCar az Andretti Global elsődleges versenyprogramja: 2023-ban négy autót indítanak a tengerentúli elsőosztályban, ahol a topcsapatok egyikének számítanak. De bajnoki címet az Andretti 2012 óta – Ryan-Hunter Reay sikere óta – nem nyert, és jellemzően egy lépéssel a bajnoki győzelmeket azóta felosztó Ganassi és Penske mögött áll.

A szerényebb eredmények oka – természetesen továbbra is olyan csapatról beszélünk, amely szezonról szezonra számos futamot nyer – részben a versenyzői felállásban keresendő, de köze lehet az IndyCar-projekt szervezettségéhez és kultúrájához is. A The Race szaklap mutatott rá erre olyan versenyzőkön keresztül, akik versenyeztek már a Formula-1-ben és más, európai központú sorozatokban. Az Andretti csapatkultúrája az IndyCar közegében talán nem lóg ki a sorból, sőt ott a hatékonyabbak közé tartozik, de szervezettebb struktúrára, egyértelműbb döntéshozatalra lesz szükség, ha a csapat a Formula-1-es profizmussal akarja felvenni a versenyt 2026-tól a Cadillac oldalán.

 



A lap Alexander Rossit idézi, aki 2018-ban ezüstérmes lett az Andrettivel, a közelmúlt legjobb bajnoki eredményét szállítva, 2023-ban viszont az Arrow McLaren csapatához igazol. Rossi korábban a GP2-ben nevelkedett és öt F1-es nagydíjon is elindult a Manor színeiben, így van referenciája.

„A McLaren, nem akarom mondani, hogy európai jellegű, de nagyon strukturált csapat. Én pont ehhez szoktam hozzá, amikor annyit versenyeztem Európában” – mondta új istállójáról Rossi, majd a régi csapattal vetette össze: „Ahhoz képest egy kisebb váltás volt nekem visszatérni az Államokba és az Andrettinél lenni, ahol máshogy kezelik a dolgokat. Nem jó vagy rossz, csak egyszerűen szabadabban folyik a munka, egyszerűen csak beszélünk dolgokról, aztán vagy megcsinálják őket, vagy nem. Így megy ott.”

„Ezzel szemben a McLarennél sokkal strukturáltabb tervek és idővonalak vannak, hogy mindenki ugyanazon az oldalon legyen. Őszintén szólva ez nagyon hasonló ahhoz, amit a Team Penske IMSA-programjában tapasztaltam. Nem újdonság számomra, csak vissza kell kerülnöm abba a ritmusba, hogy nyílt párbeszédet folytatok a különböző részlegekkel, végig a héten és hasonlók” – mondta Rossi. Gyökereit tekintve a McLaren IndyCar-csapata a Schmidt Peterson Motorsports utódja, tehát egy szintén amerikai istálló kultúráját hasonlította az Andrettiéhez.

Hét szezont töltött az Andrettivel Rossi: 2022-ben szerezte meg nyolcadik győzelmét

Grosjean szerint is egyértelmű a különbség

Rossival ellentétben 2023-ban is a csapat tagja marad Romain Grosjean. Kilenc teljes Formula-1-es szezon tapasztalatával a francia mélyrehatóan ismeri az európai csapatok kultúráját, ugyanakkor a versenyző egy kisebb istállótól, a Dale Coyne Racingtől érkezett az Andrettihez, így ebben a tekintetben is van összehasonlítási alapja.

„Egy nagy család. Száz százalékban különbözik Európától, ez biztos, abban a tekintetben, ahogy a csapat működik. De a skálán Európa és a Dale Coyne közé esik, utóbbi egy viszonylag kicsi, családi csapat, nagyon más, mint az európaiak. Andretti egy nagyobb csapat, van marketingrészleg, kommunikációs részleg, mérnöki részleg. Ebben a tekintetben ismerős a múltból, mégis más olyan módon, ahogy az autókat versenyeztetik. Ráadásul az autók nem annyira csapattársak, de ebben más Amerika” – mutatott rá a különbségekre Grosjean.

Romain Grosjean 2021-ben a Dale Coyne Racingnél, 2022-ben az Andrettinél versenyzett

Természetesen valószínűtlen, hogy az Andretti úgy gondolja, az IndyCarban használatos vállalati kultúrát egy az egyben át lehet ültetni a Formula-1-re: a csapat minden bizonnyal tudja, szervezés terén gyökeres változásokra lesz szükség, hogy a csapat megállja helyét az extrémen versenyképes közegben.

A csapat F1-es tapasztalattal rendelkező – egyelőre nem ismert – műszaki igazgatót igazolt, és bőven fog még a királykategóriában járatos szakembereket toborozni, akik Formula-1-es kultúrát is magukkal hoznak. Az elhangzottakból azonban érződik, struktúra terén gyökeres változásokra lesz szükség, hogy a csapat, ha valóban megkapja az engedélyt, hogy a rajtrács 11. tagja legyen, megállja a helyét a világbajnokságon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: