Véleményem szerint mindig egyszerűbb beugrani egy bajnokságba, mint állandó versenyzőként szerepelni ott. Igaz, hogy hiányzik a tapasztalat abban a mezőnyben és sokszor az autóval, viszont nincs a versenyzőn az a nyomás, ami később, a mezőny állandó tagjaként rá helyeződik, vagy azért, mert a bajnokságért harcol, vagy azért, mert rendszeres pontszerzést várnak el tőle, vagy egyszerűen a csapattárs legyőzése miatt. A beugró versenyzőn nincs ilyen nyomás, hiszen ki várta volna el de Vriestől, hogy pontot szerezzen első nekifutásra egy Williamsszel.
Hasonló esetként a Formula–1-ből George Russell jut először eszembe, aki két éve első versenyén a Mercedesnél, a covidos Lewis Hamilton helyén rögtön a győzelemért harcolt, és nem rajta, hanem a csapat hibáján múlt, hogy nem sikerült megszereznie. Stoffel Vandoorne pontot szerzett a sérült Fernando Alonso helyetteseként a McLarennel. A ralikrosszban én is tanúja voltam hasonlónak, tavaly év végén Jurij Belevszkij friss Európa-bajnokként fellépett a világbajnokságra, és első versenyén rögtön második lett. De még velem is megtörtént ilyen két alkalommal. 2014-ben az év utolsó versenyén váltottam az autókrosszról a Ralikrossz-Eb Super1600 kategóriájára, és dobogós helyet szereztem. 2018-ban ugyanilyen eredményt értem el, mikor a szezon közben bemutatkoztam a Supercarban a kontinensbajnokságon. A saját tapasztalatom, hogy ilyenkor valahogyan minden melléd áll az első versenyen, megmagyarázhatatlan módon a szerencse az összes helyzetben melléd szegődik. Később viszont, ha már állandó versenyzőként hajszolod az eredményt és megjelenik a belső megfelelési kényszer, ez a szerencse elpártol tőled. Az ideális az lenne, ha olyan felszabadultan lehetne versenyezni az egész szezonban, mint beugróként, de ez persze nem így működik.
Ne felejtsük el azt sem, hogy tapasztalt versenyzőkről, bajnokokról beszélünk, akik felkészülten érkeztek. De Vries évek óta a Mercedes tartalékversenyzője, rengeteg szimulátoros rutinnal és tesztekkel a háta mögött. Belevszkij azzal az autóval egész évben versenyzett alacsonyabb kategóriákban, mikor pedig én ugrottam be a Supercarba, a ralikrosszban hosszúnak mondható kétnapos teszten készültem fel a loheaci versenyre.
Egy ilyen beugrás nagyot dobhat a versenyző értékén is. De Vries a legjobb példa erre: Monzáig nem tűnt úgy, hogy bármilyen esélye lenne egy 2023-as ülésre, aztán hirtelen három csapat listájára került fel. Én az említett supercaros Eb-bemutatkozás után kaptam lehetőséget Mattias Ekström csapatától, hogy a következő évben már a világbajnokságon szerepeljek. Bátor vállalás egy verseny alapján megítélni valakit, mégis, a jól sikerült beugró szereplés fordulópont lehet egy pályafutásban.
Szabó Krisztián hazánk legsikeresebb ralikrosszversenyzője, kétszeres Európa-bajnok a Super1600 kategóriában (2016, 2017). 2019 óta a Ralikrossz-világbajnokságon szerepel, ahol 2021-ben összetett ötödik pozíciót ért el két dobogós helyezéssel: ebben az évben a TOP50 Magyar Autóversenyző ranglista első helyén végzett. Rovatában hónapról hónapra megosztja véleményét a motorsport aktuális beszédtémáiról, történéseiről.
