A Miami Nagydíjhoz hasonlóan Kanadába is fejlesztésekkel érkezik a legtöbb csapat, az áprilisi szünet miatt ezen a két hétvégén a sprintformátum ellenére megérkeznek a nagyobb csomagok – van, aki Miamiba hozta az „igazit”, ide pedig apróbb módosításokkal készül, és van olyan is, aki most hozza a legnagyobb módosításait.
Utóbbi csoportot erősíti az éllovas Mercedes, amely a várakozások szerint itt nyúl hozzá először komolyabban a W17-eshez – amelyet nagydíjon és nagydíjidőmérőn továbbra sem győztek le eddig 2026-ban.
„Most hozzuk az idei első fejlesztési csomagunkat, de tudjuk, hogy csak az a teljesítmény, ami a pályán is az” – fogalmazott ezzel kapcsolatban Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője.

Rob Smedley, a manapság véleményformálóként tevékenykedő korábbi F1-es versenymérnök mindenesetre arra számít, hogy az Ezüst Nyilak fogják uralni a montreali hétvégét:
„A Mercedes Miamiban is az élen tudott lenni, szóval arra alapozva, hogy most fejlesztenek, és annak legalább egy része működni is fog, azt gondolom, hogy előnyben lesznek. Nem csak ők hoznak fejlesztéseket, de a Mercedes már korábban jelezte, hogy ez egy elég jelentős csomag lesz. Ebből előnyük származik majd, és szerintem ez a pálya nagyon motorerő-pálya” – fogalmazott.
Miamiban a McLaren volt a csillagosok fő riválisa, a wokingiak ott hozták az igazán nagy csomagot, de saját bevallásuk szerint ezen a hétvégén sem ülnek a babérjaikon, és egy újabb csomaggal érkeznek meg Kanadába.
„Miamiban hoztuk az első nagy lépésünket, hogy teljesítményt adjunk az MCL40-esnek, és ez folytatódik ezen a hétvégén is: számos új alkatrés érkezik, padlólemez, karosszéria, első és hátsó szárnyak, halo, miegymás” – árulta el a csapat a hétvége előtt.
A pletykák szerint a hátsó szárny lehet majd a leglátványosabb változás, állítólag ők is hoznak egy afféle „Macarena-szárnyat”, mint amit eredetileg a Ferrari, és Miamiban valamilyen szinten a Red Bull is bemutatott már.
Az említett Red Bull Miamira teljesen átszabta az autóját, most viszont nem tervez nagyobb átalakításokat, inkább a legutóbb hozott csomag tökéletesítésével foglalkozik.
„Miamiban látványosan előre léptünk, a fejlesztési csomag biztató teljesítménynövekedést eredményezett, és rámutatott az autó néhány kulcsfontosságú területére. Kiemelt néhány gyengeséget és fejlesztési lehetőséget is, hogy még többet hozzunk ki belőle. Kanadában is megnézzük ezt a csomagot, apróbb frissítések lesznek ezen a hétvégén” – mondta Laurent Mekies, az energiaitalosok csapatfőnöke.
A Ferrari sem tervez ide gigantikus változtatásokat: ők hozták a legtöbb fejlesztést Miamiba, viszont saját bevallásuk szerint ezek nem úgy működtek, ahogy a szimulációk alapján várták – a cél náluk inkább az, hogy teljesen más pályán, teljesen más körülmények között többet hozzanak ki az átalakított autóból.