DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Exkluzív: így jutott a csúcsra Max Verstappen

Tombol a Verstappen-mánia szerte a világon, de milyen út vezetett idáig, elérte-e már a csúcsot, és mi jöhet még ezután? Az AFM a Red Bull világbajnokának legközelebbi munkatársait kérdezte.

Minden F1-es futam telt házas 2022-ben, ráadásul a lelátókat a világ minden táján a narancsos armada tagjai, azaz Max Verstappen fanatikusai töltik meg, akik rendszerint stadionhangulatot teremtenek. A világot a 2014 óta tartó mély álomból felrázó hollandot kiváló génekkel – édesapja, Jos is az F1-ben hajtott, az édesanyja, Sophie gokartversenyző volt –, jókora adag tehetséggel, agresszivitással és kitartással ajándékozta meg a sors. Mindez nem jelent garanciát a sikerre, hiszen vannak fiatalok, akik majd’ hasonló adottságokkal rendelkeznek, mint a szemünk előtt globális szupersztárrá növő pilóta, de nemhogy a futamgyőzelemig vagy a vb-címig, de talán még az F1 kapujáig sem jutnak el. 

Mégis mi kellett ahhoz, mi adta azt a csipetnyi pluszt, amelynek köszönhetően Verstappen eljuthatott a csúcsra? „Jókor kellett jó döntéseket hoznunk” – felelte az AFM kérdésére a Francia Nagydíj hétvégéjén Raymond Vermeulen, a pilóta menedzsere, akinél jobban senki nem ismeri a Verstappen család sztoriját. A holland üzletember 1996-ban kezdte menedzselni az idősebb Verstappent, így – szó szerint – jelen volt a csemete kezdeti lépéseinél is. „Max hihetetlen tehetség, aki a világ legjobb génjeit örökölte. Jos személyében a lehető legjobb mentort, szerelőt és őrangyalt is megkapta, így a lehető legjobb felkészítést kapta az autóversenyzésre. Jos is versenyzett az F1-ben, és pályafutása során elkövetett néhány hibát, így tökéletesen tudta, hogy milyen hibákat nem szabad majd elkövetni, amikor a fia autókkal kezd versenyezni. A gokartozás világában mindig sikerült a legjobb döntéseket hozni, a legjobb kategóriákat kiválasztani, ráadásul a függetlenségünket is sikerült sokáig megtartani azáltal, hogy nem ugrottunk bele hamar valamelyik juniorprogramba. Ebben szerepet játszott az is, hogy Max autóval is azonnal gyors volt. Egészen addig őriztük a függetlenségünket, amíg nem tudtunk megállapodni egy olyan csapattal, amely megadta a lehetőséget az F1-es szereplésre. Ez volt a Toro Rosso. Jókor hoztunk jó döntéseket, ráadásul mindvégig arra törekedtünk, hogy a tehetség kibontakoztatása és a vezetői teljesítmény legyen az elsődleges” – magyarázta. 

27dqoe59rb741yql9052_lg



„Nem az üzleti és kereskedelmi szempontokat helyeztük előtérbe, hanem arra törekedtünk, hogy Max olyan helyen legyen, ahol a lehető legjobban tud teljesíteni. A Red Bullnál szimulátorral, egyebekkel tökéletesen felkészítették a debütálásra. A döntések mellett nagyon fontos az elkötelezettség is, Max mindig a legjobb akart lenni, Jos megtett mindent, és szerintem én is, hiszen mindig csak Maxra összpontosítottam, soha nem akartam másik versenyzővel dolgozni” – mondta a menedzser.

Manapság bármelyik csapat megadna bármit azért, hogy a kötelékében tudja Verstappent, 2014-ben azonban a pilóta stábja komoly dilemmával szembesült. Miközben a Formula¬–3-as Európa-bajnokságon első próbálkozásra alátámasztotta a gokartversenyzőként is megcsillogtatott őstehetségét, már az egyébként bronzérmesként zárt idény közben elkezdett előtte megnyílni az F1 kapuja. A szemtelenül fiatal, akkor 16 éves hollandnak a Mercedesnél tesztpilótai státuszt ajánlottak a következő idényre, de nem vállaltak garanciát arra, hogy egy évvel később versenyezhet, míg a Red Bull juniorcsapata, a Toro Rosso a 2015-ös éles bemutatkozást ajánlotta. „A legnehezebb döntés minden kétséget kizáróan az volt, amikor juniorkategóriás korában el kellett döntenünk, hogy melyik F1-es csapat programjához csatlakozzunk. Jos tárgyalt a McLarennel, de voltak egyeztetések a Lotusszal és ott volt a Mercedes, valamint a Red Bull ajánlata is. Akkor szembesültünk a legnagyobb kihívással, de szerencsére a Red Bullt választottuk, és jól alakultak a dolgok” – emlékezett vissza Vermeulen.

A menedzser felidézte azt az időszakot is, amikor a Red Bull és a Renault együttműködése 2017–18-ban válságosra fordult. A felek között puskaporos volt a hangulat, s bár mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Verstappen egy ütőképesebb autóban versenyben lehetne a vb-címért, érdemi bajnoki esélyek helyett két-két győzelmet tudott csak aratni. Mielőtt eldőlt, hogy az energiaitalos alakulat a Toro Rosso révén 2018-ban a feljavított Honda-erőforrásokra vált, a holland pilóta és a csapat között is fagyossá vált a viszony. Felmerült az is, hogy hátat fordítanak egymásnak, de hosszas tárgyalások után végül megszületett a megállapodás a folytatásról. „Nagyon nehéz időket éltünk meg itt, amikor a csapat a Renault motorjait használta. Tudtuk, hogy Max kellően tehetséges és gyors, de bármit csináltunk, egyszerűen nem sikerült olyan eredményeket elérni, amilyeneket kellett volna. Nehéz volt elkötelezettnek maradni és hinni a projektben, de bebizonyosodott, hogy a létező legjobb döntést hoztuk meg azzal, hogy maradtunk a Red Bullnál és igazodtunk hozzájuk” – mondta az üzletember, aki kitért arra is, hogyan születnek a kulcsfontosságú, stratégiai jelentőségű döntések a Verstappen-táborban: „Mi hárman (Jos, Max és Vermeulen – a szerk.) mindent megbeszélünk!”

A teljes cikk az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában olvasható, amely már akár digitálisan is elérhető – részletek ide kattintva!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: