DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Leclerc falban, Verstappen behúzta Paul Ricard-t

Miután vezető pozícióból Charles Leclerc kiesett, Max Verstappen simán szerezte idei hetedik győzelmét. Egy Red Bull mellett két Mercedes állt a dobogóra a Francia Nagydíjon.

Megőrizte a vezető pozíciót Charles Leclerc 15 órakor, a Francia Nagydíj rajtjánál Max Verstappen előtt – mögöttük azonban helycsere történt, Lewis Hamilton lelépte a harmadiknak startoló Sergio Perezt, akit az első kanyarokban remekül helyezkedő, így két helyezést nyerő Fernando Alonso is megszorongatott.

Az első kör nem alakult mindenki számára tisztán, a sikánban a kilencedik helyért csatázó Esteban Ocon kiforgatta Yuki Tsunodát – az Alpine hazai pilótáját megbüntették a megmozdulásért, öt másodpercet szabtak ki rá. A motorcsere miatt utolsó sorból rajtoló két versenyzőnek eltérően sikerült az első kör: Kevin Magnussen hét helyet is nyert, Carlos Sainz a Ferrarival viszont csak egyet. A spanyol kemény abroncsokon rajtolt, melyeknek be kellett melegedniük – miután ez megtörtént, megkezdte felzárkózását, körönként egy-két ellenfelet levadászva.



A harmadik körtől nyílhatott a DRS, és megkezdődött Verstappen hajszája: körökön keresztül tapadt az ellenfélre, minden nyitás után tizedekre megközelítette az éllovas Ferrarit, de átugrani nem tudta. A szoros percek után a frontvonalak lenyugodtak, a holland tartotta az egy másodperces távolságot, előzési helyzetbe azonban nem került, végül pedig DRS-távolságon is kívülre csúszott.

Mögöttük Hamilton meglepetésre öt másodpercnél nagyobb távolságra leszakította Perezt, akit a másik Mercedesszel Russell is kezdett utolérni. Hátrébb az előzésekről Sainz gondoskodott, a 13. körben Lance Stroll elleni manőverével már a pontot érő 10. helyre ért.

Az első kiállás a felzárkózó Magnussen nevéhez fűződött már a 9. körben. Miután kicsúszott a DRS-távolságból, Verstappen a 17. körben érkezett saját cseréjére, közepes helyett kemény keverékért, amellyel a hetedik pozícióba tért vissza. Az elévágási kísérlet azonban feleslegesnek bizonyult.

A 18. körben történt a futam nagy drámája: a kamera a gumifalra levő Leclerc-re váltott, a monacói a 11-es kanyar közepén veszítette el a tapadást, rádiózása szerint beszorult a gázpedál, amely már Ausztriában is problémát okozott az utolsó körökben. A beküldött biztonsági autót kihasználva a teljes mezőny kiállt kerékcserére: Verstappen így is megörökölte a vezetést, Hamilton, Perez, Russell, Alonso, Norris, Ricciardo, Sainz, Ocon és Stroll sorrendje állt fel az első tíz helyen.

A Red Bull nagyszerűen kapta el az újraindítást, Sainz pedig közepes gumijainak hála gyors iramban előzte meg az ellenfeleket, körökön belül már az ötödik pozícióban volt. A spanyol ugyancsak öt másodperces időbüntetést kapott, mivel a kiállás során veszélyesen engedték vissza Alex Albon Williamse elé. Hátrébb baleset történt, Guanyu Zhou és Mick Schumacher akadt össze: a német forgott meg, a kínai azonban még rosszabbul járt, törött első szárnyát cserélni kellett, ráadásul az ütközés okozásáért öt másodpercre büntették.

A 30. körben Verstappen volt a mezőny leggyorsabbja, és előnyét 4 másodperc fölé növelte Hamiltonhoz képest, Leclerc kiesése óta kezében tartotta a versenyt. Az időbüntetés tudatában Sainz folytatta a menetelést, Russell megelőzésével a negyedik pozícióba lépett előre. A következő ellenfél már a másik élcsapat volt, a Red Bull Perez révén.

Miután Sainz utolérte a mexikóit, felmerült, hogy második kiállást kísérel meg a Ferrari, még a D terv szó is elhangzott – a 41. kör végén azonban több kanyaron át tartó csörte végén megelőzte a mexikóit, aki annyira kizökkent, hogy még Russell is bement mellé. A két autó enyhén összeért, Perez levágta a sikánt, de nem a kijelölt útvonalon tért vissza a pályára: Russell a Mercedesszel kezdett vitát a rádión, vissza kell-e adnia a Red Bull-osnak a pozíciót. A mexikóinak ez nem állt szándékában, és a felügyelők sem vizsgálódtak.

Kevésbé érthető módon Sainz, miután a csatában átvette a harmadik helyet, mégis a bokszba érkezett friss lágy gumikért. A döntést a versenyző sem teljesen értette. Ezzel jelentős tempóelőnybe került, de – mivel öt másodperces időbüntetését is le kellett töltenie a bokszban – egészen a kilencedik helyre esett vissza, ahonnan villámgyorsan jött előre.

Négy körrel a leintés előtt a futam ötödik kiesőjeként Guanyu Zhou húzódott félre, rövid VSC-fázis eredményezve. Végül ez a szakasz döntötte el a dobogó utolsó fokát: Perez lassan reagált az újraindításra, Russell megelőzte az ellenfelét, így megkaparintotta a harmadik helyezést.

Max Verstappen, akinek könnyű dolga volt a fő rivális kiesése után, szezonja hetedik győzelmét szerezte, Lewis Hamilton pedig zsinórban negyedik dobogóját és a Mercedes idei legjobb eredményét érte el a második hellyel. Russell maga negyedszer végzett az első három között, a Mercedesek negyedik helyre taszították a második Red Bullt. Az elérhetőnek tűnő harmadik pozíció helyett Sainz jócskán lemaradva lett ötödik – ez is szép eredmény a 19. rajthelyről, de a második kiállás nem tűnt indokoltnak. Az Alpine és McLaren sormintát rajzolt ki Alonso vezetésével a hatodik-kilencedik helyen, az utolsó pontot pedig Stroll szerezte meg csapattársa, Vettel előtt.

A Francia Nagydíj végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Max Verstappen RED BULL RACING RBPT 1:30:02.112
2 Lewis Hamilton MERCEDES 10.587
3 George Russell MERCEDES 16.495
4 Sergio Perez RED BULL RACING RBPT 17.310
5 Carlos Sainz FERRARI 28.872
6 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 42.879
7 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 52.026
8 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 56.959
9 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 60.372
10 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 62.549
11 Sebastian Vettel ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 64.494
12 Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT 65.448
13 Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 68.565
14 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 76.666
15 Mick Schumacher HAAS FERRARI 80.394
16 Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI DNF
  Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES DNF
  Kevin Magnussen HAAS FERRARI DNF
  Charles Leclerc FERRARI DNF
  Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT DNF
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: