DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Nem biztos még a hat sprint, könnyebb és kisebb autók jöhetnek 2026-tól

A sprintek számának növeléséről még csak részleges megállapodás született, a 2026-os motor- és ezzel együtt aerodinamikai szabályváltozások tovább konkretizálódtak az F1 Bizottság keddi megbeszélésén.

Két nappal az Emilia-Romagna-i Nagydíj után, kedden ülésezett az F1 Commission Londonban. A tanácskozást Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök nyitotta meg, s az egyik legfőbb témát épp az idén Imolában először látott sprintformátum szolgáltatta. Az FIA közleménye szerint sikeresnek bizonyult a szombati esemény, így a Formula-1 és a csapatok támogatták azt az elképzelést, miszerint 2023-ban nem három, hanem már hat nagydíjhétvégén fognak sprintet rendezni, méghozzá a jelenlegivel megegyező formátumban.

Azt ugyanakkor hozzátették, hogy az FIA még vizsgálja, hogy a megemelt szám milyen hatással lehet a pályán dolgozókra, s erről még visszajelzést adnak az F1 Bizottságnak. Sajtóhírek szerint egyébként – a Motorsport.com például erről számolt be – konkrétan a Nemzetközi Automobil Szövetségen múlt, hogy nem szavazták már meg most a hat sprintet hivatalosan: Ben Sulayem elnök állítólag éppen a pénzügyi hozzájárulás biztosítását kérte a többi féltől.

f1-sprint-start-dppi



A másik legfontosabb napirendi pontot a 2026-ban bevezetendő új motorszabályok jelentették. A közlemény alapján ismét megerősítették a négy alappillért, amely köré kialakítják majd az új szabályrendszert. Egyfelől kihangsúlyozták, hogy az új motorok hasonló teljesítményre lesznek képesek, mint a jelenlegiek; másfelől a környezeti fenntarthatóság jegyében növelik az elektromos hajtás szerepét, valamint száz százalékban bioüzemanyagot fognak használni. Emellett hangsúlyos szerepet kap a pénzügyi fenntarthatóság, valamint az is, hogy a szabályrendszer vonzó legyen új gyártók számára – ezzel kimondatlanul a Volkswagenre is utaltak.

A közlemény azt is hozzáteszi, hogy a motorszabályok változása magával vonz majd néhány átalakítást aerodinamikai fronton is, most ezeknek a hat alappillérét fogadták el. Az első pont, hogy jelentősen csökkentenék az autók légellenállását; emellett szeretnének a legfrissebb tapasztalatokra építkezni annak kapcsán, miként tudják követni egymást az autók és hogyan lehetne lehetővé tenni a még szorosabb versenyzést.

Ez eddig nem váratlan, az viszont új elem, hogy csökkenteni szándékoznak az autók méreteit és tömegét is: az utóbbi időkben számos kritika érte az F1-et amiatt, hogy túl nehezek és nagyok lettek a versenygépek, alighanem erre reagálnak ezzel a döntéshozók. Ezen kívül itt is szerepet kap a fenntarthatóság, ennek jegyében további „stratégiailag kiválasztott komponenseket” egyszerűsíthetnek vagy egységesíthetnek költséghatékonysági okokból. A hatodik pont pedig a biztonság növelése.

A két fő téma mellett még két ügyben történt egyetértés a találkozón. Egyfelől megállapodtak a felek abban, hogy a sikerre való tekintettel 2023-tól minden versenyző köteles lesz sisakkamerát viselni. Másfelől a következő évben két nagydíjhétvégén kísérleti jelleggel kipróbálják, hogy a jelenlegi 13 helyett csupán 11 szett abroncsot szállítanak a csapatoknak – természetesen szintén a fenntarthatóságot szem előtt tartva.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: