DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mercedes–Red Bull háború a pilótapiacon is

Újabb fronton, a pilótapiacon is csatázik egymással a Red Bull és a Mercedes: a formula.hu forrásai jelentettek a Bottas–Russell ügyről, valamint arról, hogy egy volánért komoly licit zajlik Toto Wolff és Helmut Marko között.

Már régóta központi kérdés az F1-ben, hogy George Russell leváltja-e 2022-ben Valtteri Bottast a Mercedesnél, a Williams pilótájának belgiumi kvalifikációs produkciója pedig még inkább fokozta az érdeklődést. A hétvége kezdete előtt a két versenyző csupán annyit árult el, hogy nincs közölnivalójuk a nyilvánosággal, azonban a kontextus és a testbeszéd arra engedett következtetni, hogy már mindketten tudják, hol versenyeznek majd jövőre. Erre ráerősített Toto Wolff is a hétvége folyamán, aki felfedte: a Mercedes már meghozta a döntést a pilóták ügyében, de mivel más, külső felek is érintettek az ügyben, bejelentésre csak később lehet számítani.

piac-1-russell-dppi



A formula.hu forrásai szerint Wolff és a Mercedes-menedzsment Russellnek szavaz bizalmat, a szerződést már aláírták, így a fiatal brit reménység 2022-ben a csillagos csapat pilótája lesz. Noha a hetet egy új, egyedi Mercedes AMG GT Black Series átvételével kezdte és erről posztolgatott is, Bottas távozik és – mint arról július elején elsőként a formula.hu beszámolt – az Alfa Romeónál folytatja pályafutását, ahol a visszavonuló Kimi Raikkönen helyét foglalja el. Forrásunk szerint a felek között itt is létrejött már a megállapodás, de a bejelentéscunami még nem indulhatott el, ugyanis tiszteletben tartják, hogy az Alfa Romeo hazai terepen, Monzában szeretné megtenni a bejelentését, ráadásul – egy másik forrásunk szerint – még zajlanak az egyeztetések a másik volánról.

Kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy a folytonosság jegyében Antonio Giovinazzi lesz Bottas csapattársa az Alfánál, de úgy tudjuk, hogy ezen a fronton komoly fordulat állhat be. Megtörténhet, hogy az olasznak távoznia kell Hinwilből, ahol – némi Ferrari-ráhatással – forrásaink szerint a vörös márka által szintén patronált, ott jelenleg tesztpilótaként alkalmazott Callum Ilott lehet az utódja. Ha ez a forgatókönyv valósul meg, Giovinazzinak a Ferrari a Le Mans-i program előkészületeiben és majdani 2023-as pilótaösszeállításában szánhat szerepet, ugyanakkor vélhetően teszt- és tartalékpilótaként kapna lehetőséget az F1-es alakulatnál is. Informátorunk szerint a döntésnek a hét első felében kell megszületnie.

piac-2-ilott

Mercedes-Red Bull csata egy Williamsért

Russell átigazolásával felszabadul egy Williams-volán, amelyért értesüléseink szerint a bajnoki címekért is komoly küzdelmet vívó két fél, a Mercedes és a Red Bull csatázik egymással. Mint arról korábban beszámoltunk, Toto Wolff a Formula-E vb-címét elhódító Mercedes-pilótát, a korábbi F2-es bajnok Nyck de Vriest szeretné beültetni, míg az energiaitalos márka sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko a jelenleg a DTM-ben állomásoztatott Alex Albonnak szeretné megcsípni a helyet. 

Akár azt is gondolhatnánk, hogy Wolff akarata szent dolog a Mercedes-erőforrásait használó grove-i csapatnál, de az új tulajdonos, a Dorilton Capital irányítása alatt más szelek fújnak arrafelé. Míg a Williams család korábban feltétel nélkül elfogadta az osztrák üzletember akaratát, Jost Capito csapatfőnök-vezérigazgató szerint a különítménynek saját döntéseket kell hoznia a saját érdekeiket szem előtt tartva. Forrásunk szerint de Vries és Albon pártfogója is megmozgat minden követ annak érdekében, hogy sikerrel járjanak: az alkudozásban Wolff legfőbb fegyvere a két csapat közötti motor- és váltószállítói együttműködés, valamint az azzal kapcsolatos esetleges kedvezmények lehetnek, míg Marko állítólag a Red Bull WRC-s kapcsolatain keresztül igyekszik nyomást gyakorolni Capitóra, akiről köztudott, hogy ezer szállal kötődik a rali-vb-hez. A formula.hu érdeklődésére a Wlliams-főnök a belgiumi hétvégén úgy foglalt állást, hogy a másik versenyzőnek, Nicholas Latifinek biztos helye van a csapatnál, ahol javuló teljesítményt nyújt, ráadásul hoz egy komolyabb támogatói csomagot is.

piac-3-albon-dppi

Felmerülhet, hogy Marko miért nem az AlphaTaurihoz viszi Albont. A faenzai csapatnál a kirobbanó formában versenyző Pierre Gasly helyét nem lehet megkérdőjelezni, ugyanakkor az újonc Yuki Tsunoda teljesítménye ingadozó, sok hibát is ejt a japán, de Marko és a csapat hisz benne, ráadásul a pilóta élvezi a Honda támogatását is. Franz Tost csapatfőnök a belgiumi hétvégén mindkét versenyzőt méltatta és arra tett nagyon határozott utalást, hogy rövid időn belül meg is történik a 2022-es évaddal kapcsolatos bejelentés. Ha minden igaz, a kisebbik energiaitalos alakulat is hazai terepen, Monzában, vagy legalábbis az Olasz Nagydíj előtti napokban szeretné hivatalosan is megerősíteni döntését.

Mivel egyre több helyről érkeznek olyan információk, hogy döntések születtek és aláírás is került a kontraktusokra, a bejelentéscunami tulajdonképpen bármelyik percen elindulhat. A formula.hu egyik forrása azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a Mercedes nem vár tovább és már a hétvégi Holland Nagydíj felvezetése során, esetleg a helyszínen, Zandvoortban felfedi kártyáit a nyilvánosság előtt.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: