DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Renault elismerte, semmit nem fejlesztett a motoron

Az idén már Alpine F1 néven induló istálló hátrányban lehet az erőforrás tekintetében, ugyanis a fejlesztési főnök nem tagadta, hogy hozzá sem nyúltak a motorhoz, előnyben a Ferrari és a Honda.

A Mercedeshez hasonlóan az Alpine sem hozta nyilvánosságra, mire használta fel a rendelkezésre álló zsetonokat, mely területekhez nyúlt hozzá az idei versenyautón. Azt azonban Pat Frytól megtudhattuk, hogy ez biztosan nem az erőforrás volt, mivel a 2021-es motor tökéletesen azonos lesz azzal, amivel tavaly versenyeztek.

A francia gyártónak idén csak egyetlen csapattól kapott információkkal kell beérnie, mivel a McLaren is átnyergelt a Mercedeshez, így az Alpine F1-en kívül nem maradt istálló, amelyiket elláthatna erőforrásokkal. A versenygép azért így sem maradt ráncfelvarrás nélkül, de a motorhoz nem nyúltak, így a Hondát és Ferrarit használó csapatok előnybe kerülhetnek motorerő tekintetében.

„Részemről nem egyszer úgy történik a dolog, hogy meglátok valami újdonságot egy másik autón, megtervezzük a sajátunkat, teszteljük a szélcsatornában két napon át, majd egy hét múlva már akár az autóra is rákerülhet” – ecsetelte véleményét Pat Fry (karosszériáért felelős) technikai igazgató.

Alonsóék motorerőbeli hátrányban futhatják végig az idei szezont


„Az idei szabályváltozások miatt megváltozott az autók aerodinamikája, az elvesztett leszorítóerőt pedig igyekszünk minél inkább visszanyerni, de egyelőre ez még nem sikerült tökéletesen. Több különböző megoldást is tesztelünk, a téli tesztnapokon megtudhatjuk, melyik a leghatékonyabb.”

A Honda és a Ferrari már korábban elárulta, hogy jelentősen fejlesztették erőforrásukat a tavalyi évhez képest, a Renault azonban úgy határozott, hogy nem nyúl hozzá a tavalyi egységhez. Erről jóval korábban kellett a döntést meghozni, de vajon megbánták-e a franciák, hogy beáldozták ezt a területet?

„Már tavaly, a karanténidőszakban döntenünk kellett erről és ha egyszer meghozunk egy döntést, attól nemigen lehet már eltérni később. Titokban belül egy kicsit megbántam, mert rájöttünk, hogy bizony fejleszthettünk volna a motoron és a 2022-re szánt erőforrás bevetését előrébb hozhattuk volna 2021-re is” – erősítette meg Remy Taffin, motorfejlesztésért felelős technikai igazgató.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: