DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Verstappenéhez hasonló óriási hibát nem először látunk

A Red Bull és Max Verstappen is emberfelettit teljesített a Magyar Nagydíjon, a rajt előtt hatalmasat hibázó és autóját összetörő holland másodikként végezhetett, csapatfőnöke nagy örömére.

Az időjárás alaposan megbolondította az idei Magyar Nagydíj elejét, nem sokkal a futam előtt ugyanis komoly esőzés kezdődött, Max Verstappen pedig a bokszból kivezető körében a falhoz csapta az autó bal elejét, úgy tűnt, számára véget ért a verseny még mielőtt elkezdődött volna. A szerelők emberfeletti tempóval szerelték meg az autót a rajtrácson, amellyel elrajtolhatott, sőt a remek második helyen végzett a holland.

„Elég későn adtuk meg az engedélyt Maxnak, hogy felálljon a rajtrácsra. Aztán odaverte a gépet, azt hitte, ezzel vége is a dalnak, de mi láttuk a televíziós felvételekből, hogy van esély megjavítani az autót” – magyarázta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sports adásában.

„A srácok egészen nagyszerű munkát végeztek, elképesztő, hogy húsz perc alatt végeztek egy olyan munkával, ami átlagos esetben fél-egy óra közötti időbe kerülne. Láthatóan jól megizzadtak vele, de sikerült.”

Verstappen az ütközés pillanatában azt hitte, ennyi volt mára - a csapat véghezvitte a csodát


Így még kellemesebb meglepetés érte, hogy a holland tizennyolc pontot bezsebelve a második pozícióban zárt a Hungaroringen. „Sikerült a két Mercedes közé beékelődni, tegnap este még csak nem is álmodhattunk hasonlóról. A rajtnál jól döntött Max, hogy a külső ívet választotta, már a hétvége korábbi versenyein is láttuk, hogy ott jobban tapad a gumi ilyen körülmények között. A kettes kanyarnál szintén a külső ívet választotta. Ezt a tapadást kereste a kivezető körében is” – tette hozzá viccesen Horner.

„Alex (Albon) is remekül vezetett ma, egészen hátulról kellett rajtolnia, de kiválóan felzárkózott. Minden elismerésünk az övé, nagyszerűen csatázott a Ferrarikkal és szép előzéseket mutatott be” – tért ki másik pilótájára is röviden a csapatfőnök. Lewis Hamilton ma is foghatatlannak bizonyult a Mercedesszel, az Ezüst Nyilak mérlege az elmúlt három hétben eddig 100%-os, Bottas egyet, Hamilton kettőt nyert.

Többszörös világbajnokok is követtek már el orbitális hibákat feleslegesnek tűnő helyzetben. Fernando Alonso az évtized elején, Monacóban törte ripityára a Ferrarit az időmérő előtt, így éppen a legrosszabb helyen kellett a sor végéről indulnia. A négyszeres világbajnok Alain Prostot is láttuk már az esőben a felvezető körben elvérezni 1991-ben, Imolában. Egyáltalán nem egyedi eset, hogy egy pilóta kevésbé fontos helyzetben követ el szarvashibát.

A négyszeres világbajnok és a tízszeres futamgyőztes (Gerhard Berger) is kicsúszott ugyanott a felvezető körben

Verstappen így is másodikként látta meg a kockás zászlót Magyarországon, ugyanúgy ahogy tavaly, de micsoda különbség a tavalyi és az idei körülmények között.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: