Az idei és a tavalyi évre is jutott már egy nagy sztori, amikor a Formula-1-gyel kapcsolatban álló versenyzők a világ más nagy motorsporteseményein arattak diadalt. Nico Hülkenberg aktív részese volt a királykategóriának, amikor visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a Porschétől, azt pedig azonnal két kézzel meg tudta ragadni és társaival együtt az élen végzett a 24 órás megmérettetésen. Alexander Rossi mindvégig F1-es álmait üldözte, de miután tavalyi debütálását követően idén csak Manor-tartalékpilóta lehetett, mintegy kényszermegoldásként igazolt az IndyCarba - és ha már ott volt, tehetségéről tanúbizonyságot adva megnyerte az 500 mérföldes oválversenyt.
Nagyszerű sikerek voltak ezek, amelyekből minden érintett sorozat profitált, valamint a lassan szürkeségbe vesző versenyzőket is új színben tűntette fel. És örömteli látvány, hogy az autóversenyzés élkategóriájának számító F1 pilótái valóban képesek megállni a helyüket kevés felkészülés után is számukra új közegekben. De ha mindenkinek jót tesznek az ilyen sikerek, miért nem csinálják többen?
Az 1960-as és ’70-es években még megszokott jelenségnek számított, hogy a versenyzők ide-oda cikáztak az Atlanti-óceán felett, hiszen az F1 mellett egy másik bajnokságot is otthonuknak éreztek. Mario Andretti, Jackie Stewart vagy Jim Clark Európában és az Egyesült Államokban is hasonlóan ismert névnek számítottak, hiszen hétvégéről hétvégére más versenyautókban is megállták a helyüket.
Több oka is van annak, hogy ma már nem látunk ehhez hasonlókat - és ne is beszéljünk párhuzamosan teljesített bajnokságokról, legyen szó csak rövid beugrásokról. Az egyik legfőbb akadályozó tényező természetesen az idő. Andrettiék idejében az F1-es naptár jóval hígabb volt, így számos szabad hétvégét biztosított. A csapatok menetrendje sem volt annyira kötött és szabályozott, mint napjainkban, hiszen jelenleg már az év eleji, téli hónapok is intenzív felkészüléssel és teszteléssel telnek a pilóták számára, így például Felipe Nasr is hiába szeretne ismét elindulni a Daytona 24 óráson január végén, ez akadályozná a Sauberrel való F1-es előkészületeit, így emiatt inkább nem tekintget másfelé.
Emellett nehéz hozzájutni a megfelelő lehetőséghez is. Egy NASCAR-beugrás gondolatával többen is eljátszadoztak már az F1-es mezőnyben: például Lewis Hamilton, vagy éppen Daniel Ricciardo, aki már nyílt meghívást is kapott Dale Earnhardt Jr.-tól, vagy ott van Kimi Raikkönen, aki szabadsága alatt már ki is próbálta a zártkarosszériás versenyzést. A legközelebb azonban Romain Grosjean áll a beugráshoz, akinek a Haas révén közvetlen kapcsolata is van az amerikai sorozattal. De még ha meg is van a hajtandóság mindkét fél részéről, és az idő is engedi, akkor is bonyodalmakkal járhat beköszönni egy másik szériába. A NASCAR-ban minden csapat legfeljebb négy autót indíthat, a Haas pedig ezt ki is használja, így másik alakulatnál kellene helyet találniuk francia pilótájuknak egy épített pályára.
De van még egy fontos oka annak, hogy napjainkban jóval kevesebbet kacsintgatnak más sorozatok felé a versenyzők: egyszerűen nincs rá szükségük. Stewarték számára azért is volt érdemes ennyi irányba megosztani a figyelmet, mert a sikereikért kapott pénzdíjakból finanszírozták karrierjüket. Ám ma, amikor a pilóták fizetései sok esetben csillagászati mértékeket öltenek, ez a motivációs tényező már nem létezik. Stewartnak pedig a szervezete is megsínylette, hogy az 1971-es szezon során több mint 80-szor repülte át az óceánt, hiszen ennek hatására elgyengüléssel járó mononukleózis betegséget állapították meg nála.
A versenyzői szerződések napjainkban szintén kellően összetettek ahhoz, hogy sok esetben a pilóták ne ülhessenek át csak úgy szabadon más motorral hajtott és más szponzori logókkal ellátott autókba. Az Egyesült Államokban például sokkal nyitottabb a gondolkodásmód ezen a téren, ott a hosszútávú versenyzés és az IndyCar pilótái is szabadabban váltogathatják az overallt, a közönség pedig szereti is nézni, hogy egyes sorozatok sztárjai komfortzónájukból kilépve miként teljesítenek új körülmények között.
Ilyenből pedig egész biztosan az F1 közönsége is örömmel látna többet. És ez mindkét irányba működhet: aktív F1-esek is kipróbálhatnák magukat máshol, de emlékezzünk csak vissza, mekkora felhajtást generált az is, amikor Valentino Rossi tesztelés közben igencsak gyorsnak bizonyult egy Ferrarival, vagy amikor Sebastien Loeb átült egy Red Bullba.
A jelenlegi, 21 futamból álló Formula-1-es versenynaptár minden tesztjével és egyéb kötelezettségével együtt azonban olyan erőltetett menet elé állítja a pilótákat is, amely mellett vajmi kevés esély nyílik arra, hogy az elismerten más sorozatokra is nyitott Fernando Alonsót vagy Lewis Hamiltont egy-egy hétvégén más szerelésben is megnézhessük küzdeni. Ezen gondolatmenet alapján pedig könnyen elképzelhető, hogy egy rövidebb versenynaptárral jobban lehetne növelni az F1 népszerűségét, mintha újabb versenyeket adnának hozzá a száguldó cirkusz körforgásához.
Az Autosport.com írása alapján
