A Formula-1 65 éves története megfelelően széles idősáv ahhoz, hogy a végleteket érdemes legyen kiválogatni belőle. Az egyik ilyen érdekesség a váratlan visszaesés, amikor egy friss bajnok hatalmasat zuhan, megbukik a következő idényben. Ennek oka lehetett a rossz ütemű csapatváltás is, ami egy újabb ismeretlen az egyenletben. Olyan „képletet” készítsünk, amelyben a feltételek minél inkább adottak voltak. Jelenleg azokat az eseteket vizsgáljuk, amelyeknél a világbajnok eredeti csapatánál maradt, tehát adott volt a lehetősége a formaátmentésre, de az újabb esztendőben hatalmas pofont kellett elviselnie.
Az 1953-as év abszolút világbajnokának, a Ferrarijával mindenkit tönkreverő Albert Ascarinak kevés örömet hozott 1954. Nem is vett részt minden versenyen (a Ferrarin kívül vezetett Lanciát is), de az külön érdekes, hogy hiába állt a mezőny élen e ritka alkalmak során, és vezetett sok körön keresztül, nem ért el helyezést. Csak a leggyorsabb köreiért kapott (ekkoriban még szokásos) vb-pontokat, amelyekkel a világbajnokság 25. (!) helyén zárt.
1958-ban az akkor már 5-szörös világbajnok Fangio csupán három futamon indult, de azokon összesen 7 pontot szerzett, dobogón is volt, így ezt nem nevezhetjük megbukásnak. Csupán a hevenyészetten átnézett tabella mutatja Fangiót nagy vesztesnek.
Jack Brabham 1960-as, második vb-címét követő évében sajnos elszenvedte a sokak számára megmagyarázhatatlan visszaesést. 1961-ben csak a 11. helyen végzett a világbajnokságban, dobogóra nem jutott fel, egy pole-pozíció és egy leggyorsabb kör áll a neve mellett. Az erős jellemű ausztrálnak bőven kijutott a balszerencséből is. A Nürburgringen az élvonalból rajtolhatott, de már az első körben gázpedál törés miatt ki kellett állnia. Az USA nagydíján, Watkins Glen pályáján kiharcolta a pole-pozíciót, vezetett is 28 kört – mégsem tudott célbaérni. Összességében az erős Ferrarik és az egyre gyorsabb Lotusok között Jack Brabham Cooper kocsijának alig jutott érdemi szerep.
Az 1978-as wing-car Lotussal csapatprioritást is élvező Mario Andretti egyértelműen nyert vb-címet. 1979-ben hiába rendelkeztek az ún. leszívó szárnyas autók építésében nagy tapasztalattal, a konkurensek felülmúlták az új Lotust. Andretti a világbajnokság 12. helyén végzett, egyszer harmadik, kétszer negyedik, és kétszer ötödik helyet sikerült elérnie. Kilenc futamot kellett feladnia az olasz-amerikai csillagnak. Még csapattársa, a 2-es számú Lotus gazdája, az argentin Carlos Reutemann is jócskán felülmúlta.
Az 1979-es világbajnoki címét elsősorban kiegyensúlyozott szerelésének köszönő Jody Scheckter lett talán a legnagyobb csalódása az 1980-as esztendőnek. Büszke, 1-es rajtszámot viselő Ferrarijával csupán egyszer tudott pontot szerezni, Long Beachben (USA-West) lett ötödik célbaérő. Csapattársa, a vehemens Gilles Villeneuve is megszenvedte az új, és eléggé rossz Ferrarit, de valamivel nagyobb feltűnést tudott okozni, és egy árnyalatnyival jobban szerepelt. Scheckter nyolcszor futott célba a vert középmezőny szomorú tagjaként, pontot nem érő helyen, sőt Kanadában még a kvalifikációs időt sem tudta teljesíteni, így rajthoz sem állhatott. Nem volt meglepetés, hogy a dél-afrikai sztár bejelentette, végleg abbahagyja a versenyzést.
