1991. október 20-án rendezték a 17. Japán Nagydíjat, a szezon utolsóelőtti versenyét. Miután Nigel Mansell három héttel korábban Barcelonában győzni tudott, Senna pedig megpördülését követően csak ötödikként ért célba, a bajnoki küzdelem még nem dőlt el, de Mansellnek így is csodára lett volna szüksége a brazil megállításához, hiszen a különbség 16 pont volt köztük.
Senna hihetetlen formában kezdte az évet, az első négy versenyt egyaránt a pole-ból indulva nyerte, míg Mansell csak negyedik nekifutásra tudott egyáltalán pontot szerezni. Kanadában mindketten kiestek (Mansell emlékezetes módon az utolsó körben), ezt követően viszont a brit versenyző egy csapattársa mögötti mexikói második hely után zsinórban háromszor nyert. Különösen emlékezetes lehet silverstone-i sikere, ahol Senna az utolsó körben fogyott ki az üzemanyagból, és kénytelen volt riválisa autóján betaxizni a bokszba.
Senna fő riválisa feltámadása után a szezon felénél már csak 8 ponttal vezette a bajnokságot, de amikor hungaroringi és spái sikerével ezt 22-re növelte, úgy tűnt, hogy már csak idő kérdése a bajnoki cím bebiztosítása. Bár Mansell Monzában nyert, Estorilban egy balul sikerült bokszkiállás után kizárták, így Senna előnye ismét 24 pontra nőtt, ezt követte a már említett barcelonai futam.
Suzukába tehát úgy érkezett meg Nigel Mansell, hogy győznie kell és Senna legfeljebb negyedik lehet – vagy esetleg a második helyen kell célba érnie úgy, hogy Senna nem szerez pontot. Minden egyéb eset a brazil versenyző harmadik bajnoki címét jelenthette. A pole-t azonban nem kettejük egyike szerezte meg, hanem Senna csapattársa, Gerhard Berger, aki Spanyolország után másodszor kvalifikálta magát az élre abban az évben.
A rajtnál Berger megtartotta a vezetést, és Senna is sikeresen megőrizte a második helyet Mansell ellenében. Az osztrák szép lassan elhúzott, Mansell pedig üldözőbe vette Sennát. A világbajnoki küzdelem a tizedik körig tartott, Mansell túlerőltette riválisa mögött, hibázott az egyes kanyarban, és a kavicságyban fejezte be a versenyt.
Mansell kiesett, így a McLarennél megnyugodhattak: Senna és Berger sima kettős győzelem felé tartottak, miután az osztrák előreengedte csapattársát. Senna azonban tudta, hogy a második hely is elég a biztos bajnoki címhez, így az utolsó körökben hagyta csapattársát felzárkózni, néhány méterrel a cél előtt pedig vissza is engedte őt az élre. Gerhard Berger így szerezte meg első mclarenes futamgyőzelmét.
A verseny után Ayrton Senna harmadik világbajnoki sikerét ünnepelhette, de nem ez volt az egyetlen beszédtéma a leintést követően, a hivatalos sajtótájékoztatón ugyanis a brazil versenyző kemény kritikával illette a távozó FISA-elnököt, Jean-Marie Balestrét, és tulajdonképpen beismerte, hogy szándékosan ütközött neki Prostnak egy évvel korábban:
„Balestre kiadta az utasítást, hogy ne változtassák meg a rajtrácsot, így a pole ellenére a rosszabb oldalon találtam magam. Nagyon frusztrált voltam, és megígértem magamnak: ha a rajt után elveszítem az első helyet, akkor támadok az első kanyarban, és nem érdekel, mi lesz az eredménye. De nem hagyom Prostot elsőként bekanyarodni. És ez is történt, mégpedig az ostoba politikai döntések következtében.”