F1 hírek
Marad a Renault Sport elnöke
Miután a helyettesnek eredetileg kinevezett Thierry Koskas azóta távozott a Renault kötelékéből, a sportrészleg elnöke továbbra is Jerome Stoll marad.
részletekÚj versenymérnökök a Haasnál
Az amerikai csapattól megerősítették, hogy mind Romain Grosjean, mind Kevin Magnussen új versenymérnököt kap az előttünk álló szezonban. Giuliano Salvi így visszatér a Ferrarihoz.
részletekKubica: Olyan leszek, mint egy újonc
Hiába tudhat öt F1-es szezont a háta mögött, a hosszú évek után idén visszatérő Robert Kubica úgy érzi, a szezonnyitón szinte semmit nem fog számítani eddigi tudása, már ami az autókat érinti.
részletekAlbon: Még soha nem vezettem F1-es autót
Alexander Albon úgy vág neki első F1-es szezonjának a Toro Rosso pilótájaként, hogy korábban még soha nem vezetett F1-es versenygépet, ezért saját bevallása szerint is nem kis feladat előtt áll.
részletekA Honda érzi az erőt, már az élmezőny a célja
Az F1-es motorgyártóra nem jellemző a felelőtlen ígérgetés, most viszont bátor célokat fogalmazott meg a japánok F1-es főnöke: idén utol akarják érni a Mercedest és a Ferrarit.
részletekLowe csapdába esett a Williamsnél
Csak két éve érkezett a grove-i istállóhoz technikai igazgatóként, ám nem volt tisztában a problémák valós mértékével Paddy Lowe. Most már egészen más a mentalitás és a gondok kezelése.
részletekBottas: Jó előérzetem van
Valtteri Bottas rápihent az előtte álló szezonra, mely számára tele lesz kihívásokkal, most már azonban a Mercedes gyárában tette tiszteletét a finn, aki az új autóról is beszélt.
részletekRicciardo őszintén beszélt távozásáról
A Red Bull hajdani ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo őszintén nyilatkozott, miért is hagyta el a Red Bullt, és milyen gondolatok jártak a fejében, mikor még a jövőjén gondolkodott.
részletekKamukép a kiszivárgott McLaren?
Tegnap úgy tűnt, hogy Woking véletlenül posztolt egy képet a közösségi médiában idei versenyautójáról, amit gyorsan törölt is. A McLaren szerint a megjelent kép nem tőlük származik.
részletekFinnország is Formula-1-es futamot rendezne
Velük együtt mindössze két olyan ország van, amely világbajnokot már adott az F1-nek, saját versenyt viszont még nem: most azt vizsgálják, mivel járna egy futamrendezés. Érdekes a tervezett helyszín.
részletekRicciardo: Nem csap be Nico negatív rekordja
Nico Hülkenberg F1-es pályafutása során még nem állt dobogón. Új csapattársa, Daniel Ricciardo úgy gondolja, ez a negatív rekord valójában megtévesztő, mert nem mutatja a német igazi tehetségét.
részletekPerez: Szorult helyzetben van Ocon
Bár nagy lehetőséggel kecsegtet, egyben szörnyen bizonytalan Esteban Ocon helyzete a Mercedesnél - vallja a francia korábbi csapattársa, aki szerint lehet, hogy Ocon vissza sem térhet a mezőnybe.
részletek