DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Sajtó: Gasly csak órákkal a bejelentés előtt tudta meg, hogy mennie kell

Némileg váratlanul robbant a bomba hétfőn, hogy Pierre Gaslyt lecserélte a Red Bull Alexander Albonra. A hírek szerint magát a franciát is meglepte, mivel nem sokkal előtte tudta meg a döntést.

A Max Verstappennel szembeni hatalmas teljesítménybeli hátrány ismeretében némileg számíthatott arra Pierre Gasly, hogy a Red Bull türelme a nyár végén elfogy vele szemben, az év elejéhez képest semennyivel nem tudott közelebb kerülni csapattársa produkciójához. Sőt, mintha inkább tovább nyílt volna az olló, az utóbbi hetekben a holland többször le is körözte a franciát.

Amikor tavaly ősszel a Red Bull elhatározta, hogy a váratlanul a távozást választó Daniel Ricciardo helyett a Toro Rossónál többször is kiemelkedően jól vezető Pierre Gaslyt lépteti elő az anyacsapatba, óriási lehetőség kapujában állt az akkor még csak alig bő egy szezonnyi rutinnal rendelkező ifjú francia.

Úgy tűnik azonban, hogy ez az esély benne is maradt, nem sikerült élnie vele. Köze sincs Verstappen tempójához és hiába javult év eleje óta látványosan a Red Bull-Honda, Gasly változatlanul nem tudott dobogóra állni, a három topcsapat messze leggyengébb láncszemének bizonyult, sokkal inkább a középmezőny tagjaival kellett csatáznia és alig valamivel előzi meg a tabellán a McLaren-Renault pilótáját, Carlos Sainzot. A bikák vezetősége azonban folyamatosan azt kommunikálta, hogy év végéig nem változtatnak a pilótafelálláson, nem lesz csere.

Gaslynak ki kellett szállnia a Red Bullból


A Red Bull mégis úgy határozott, Alexander Albonra cseréli az alulteljesítő francia versenyzőt, ezt hétfőn jelentették be hivatalosan. Az RMC Sport úgy értesült, hogy Pierre Gasly ezt a döntést mindössze néhány órával korábban tudta meg. Az RMC Sport azt is tudni véli, hogy a háttérben a francia pilóta és mérnökei között erősen megromlott a viszony az elmúlt fél évben.

Az említett francia lap forrása állítólag Gasly jogásza, aki szerint védence nem tört össze, hanem máris előrefelé tekint. „Készen áll, hogy újra munkába álljon és megmutassa valós értékét egy olyan csapatban, ahol szeretik és akikkel már korábban bizonyított, a Toro Rossóval.”

Valószínű, hogy ha nem akar végleg kikerülni az F1 körforgásából, akkor Gaslynak nagyon oda kell tennie magát a következő időszakban és legalább az idén újjászülető Danyiil Kvjat tempójával felvenni a versenyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: