F1 hírek
Hamilton: Ártatlan hibát vétettem
A Mercedes pilótája érdemi munkát csak péntek délelőtt tudott végezni Montrealban, mert a második gyakorláson odacsapta autóját a falhoz, amit a szerelői nem tudtak megjavítani az edzés alatt.
részletekRaikkönen: Néhány tizeddel sokat javíthatnánk
Kimi Raikkönen a két pénteki szabadedzést a hatodik, illetve a tizenhatodik pozícióban zárta. Összességében nincs oka panaszra, de mindössze néhány tized javulással óriásit ugorhatnának.
részletekVettel: Nem mi vagyunk a leggyorsabbak
Annak ellenére, hogy a második edzésen az első két helyen végeztek a Ferrari pilótái, egyáltalán nem biztosak benne, hogy ez megmarad a már rajthelyek sorsáról döntő időmérőre is.
részletekHamilton csattant, Leclerc az élre pattant
A Kanadai Nagydíj második szabadedzésére változott az állás a tabella élén az elsőn látottakhoz képest. Ezúttal Charles Leclerc diktálta a tempót, míg Lewis Hamilton és Max Verstappen is találkozott a fallal.
részletekÍgy rövidülhetnek a versenyhétvégék 2021-ben
Egybegyúrt csütörtök és péntek, és új fejlesztések felrakásának tilalma? Kiszivárogtak az első tervek azzal kapcsolatban, hogyan alakulhat át a nagydíjak programja két év múlva, hogy még több kerülhessen belőlük a naptárba.
részletekA Mercedes nagy fölénnyel nyitott Kanadában
A Kanadai Nagydíj első szabadedzése mindent hozott, amit a montreali pályától várhattunk: koccanást a fallal, mormotát, ja és persze kettős Mercedes-elsőséget Lewis Hamilton vezetésével.
részletekRaikkönen: Nincs gond, csak lassúak vagyunk
Az első négy versenyen pontot szerzett az Alfa Romeo finn pilótája, Kimi Raikkönen, akinek meggyőződése, hogy az elmúlt két futamon látott szenvedések a pályák karakterisztikájának tudhatók be.
részletekMilyen időjárás várható a Kanadai Nagydíjon?
Az év 23. hetén a kanadai Montrealban gyűlik össze a Formula-1 mezőnye, ahol az előrejelzések szerint csak a második szabadedzésen mutatkozik egy csekély esély némi csapadékra.
részletekA Red Bullnak "minden téren" fejlődnie kell
Nagyobb teljesítmény, több leszorítóerő, jobb tapadás - Max Verstappen szerint a Red Bull F1-es autójának minden egyes területen javulnia kell, ha fel akarja venni a kesztyűt a Mercedesszel.
részletekTúl könnyű lenne manapság az F1?
Nézeteltérés alakult ki a világbajnok Lewis Hamilton és az újonc Lando Norris között. Hamilton szerint napjainkban túl könnyű vezetni, Norris viszont azt állítja, tíz éve még ettől is könnyebb volt.
részletekGasly: A távozásom baromság, javulgatok
Pierre Gasly szerint gyakorlatilag szóra sem érdemesek azok a híresztelések, hogy a Red Bull hamarosan lecserélné őt bárkire is. Valóban gyengén kezdett, de egyre inkább formába lendül.
részletekVilleneuve: Csak Verstappen marad egyéniség
Nem látja túl fényesnek a már most is unalmas Formula-1 jövőjét az 1997-es világbajnok. Úgy gondolja, Lewis Hamilton és Kimi Raikkönen visszavonulása után igazi egyéniségként csak a holland marad.
részletek