DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 10. péntek

F1 hírek

Változtak a 2021-es szabályok

Az FIA hivatalosan közölte, hogy a csapatokkal egyeztetve módosítanak a tavaly októberben bemutatott 2021-es szabályzaton. Változik az első és a hátsó szárny is, valamint a kasztni sem marad ki.

részletek

Eltörölték az értelmetlen sisakszabályt

Már öt éve volt hatályban az a furcsa szabály, hogy a Formula-1-es versenyzők egy évben maximum egyszer változtathatnak év eleji sisakfestésükön. Ennek most vége, jöhetnek a szép dizájnok.

részletek

Williams: Ki van zárva, hogy másoljunk

Az utóbbi években elterjedt a kisebb istállók körében, hogy valamelyik élcsapattal szorosabb szövetséget kötnek és szinte egyben megkapják a korábbi fejlesztésű autót. A Williams viszont ellenáll.

részletek

Kvjat: Jó lenne Max csapattársának lenni

Az Alpha Tauri orosz F1-ese úgy érzi, korábban már bizonyított több erős csapattárs mellett, így kipróbálná magát a Red Bull vezérpilótájának oldalán is az energiaitalosok első számú csapatában.

részletek

Hamilton: Mindig én voltam az egyetlen fekete

Lewis Hamilton szerint semmi új nincs abban, hogy az ő hátán van a céltábla az F1-ben, mert egészen kiskora óta így versenyzett mindig, volt ideje megszokni ezt a helyzetet.

részletek

Wolff: Minden pilóta a legjobb autót akarja

Toto Wolff szerint nem baj, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc is több évre aláírt más csapathoz, mert úgyis a szerződések részletei számítanak és az, hogy kié a leggyorsabb autó.

részletek

Raikkönen: Aki fél, az maradjon otthon

Több Formula-1-es pilóta is kifejtette véleményét a koronavírusról. Ricciardo szerint butaság a világbajnokságon kívüli verseny, Raikkönen pedig nem aggódik miatta és amúgy sem számít, mit mond.

részletek

A McLaren szerint butaság másolni

A Racing Point 2020-as autójának a tavalyi Mercedeshez való hasonlatossága több rivális csapatnál is gyanakvást ébresztett, a McLaren szerint azonban egy nagyravágyó istálló nem él ilyen eszközökkel, hiszen ezáltal sohasem válhat a legjobbá.

részletek

Ricciardo azt hitte, ilyenkor már bajnok lesz

2013 után megnyíltak a lehetőségek kapui Daniel Ricciardo számára, de a biztató következő évet nem követte további javulás. A Mercedes dominálja a sportágat, az ausztrál pedig sokkal többet remélt.

részletek

A piszkos levegő miatt aggódnak Ricciardóék

Tovább gyorsul 2020-ban az F1, ez azonban jár egy mellékhatással: még nehezebb lesz követni az elöl haladót, így megelőzni is. Néhányan Barcelonában már érezték a változást.

részletek

Bottas: Nem írnám le már most a Ferrarit

A Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas nem hisz a Ferrari csapatfőnökének, aki szerint esélyük sem lesz a győzelemre az első versenyeken. Tavaly ők szenvedtek a teszteken, aztán mégis nyertek.

részletek

Olasz sajtó: Háború a Ferrari és az FIA ellen

Úgy tűnik, vége az elmúlt években ápolt jó kapcsolatnak, kölcsönös elismerésnek az élcsapatok között. Itáliában a sajtó úgy fogalmaz, a riválisok kőkemény ostromot kezdtek a Ferrari és az FIA ellen.

részletek