DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 11. kedd

F1 hírek

Steiner: Grosjean a legjobbak közé tartozott

A Haas F1-es csapatfőnöke is elismerte, hogy voltak buta hibái a franciának, ugyanakkor a tempójához és a tehetségéhez nem férhetett kétség. Azzal is bátor döntést hozott, amikor hozzájuk igazolt.

részletek

Leclerc: Mentálisan volt megterhelő a szezon

A Ferrari fiatal pilótája úgy érzi, elsősorban mentálisan fáradt el az igencsak zsúfolt 2020-as évad végére – de azt is tudja, hogy a szerelőknél még megterhelőbb lehetett a sűrű menetrend.

részletek

McLaren: A legrosszabbkor váltunk motort

Miközben mindenki arra számít, hogy a McLaren idén még erősebb lesz a Mercedes erőforrásainak köszönhetően, a csapat vezérigazgatója szerint rosszabbkor nem is jöhetett volna az új motor.

részletek

Hétfőn szavaznak a motorok befagyasztásáról

A Red Bull szeretné, ha nem lehetne motort fejleszteni, a Ferrari viszont nagyon az ügy ellen van - a hírek szerint komoly küzdelem lehet majd azért, hogy melyik irányba dőljön el a harc.

részletek

Perez: Ostobának éreztem magam

Ezt gondolta magáról a mexikói pilóta, amikor tavaly nyáron az F1-esek közül elsőként kapta el a koronavírus-fertőzést – ráadásul karrierje egyik legfontosabb szakaszában kellett futamokat kihagynia.

részletek

A brit lezárások nehezítik az Alpha dolgát

Bár az Alpha Tauri központja Észak-Olaszországban található, az aerodinamikai fejlesztéseket Nagy-Britanniában végzik, ahol a világjárvány miatt szigorú utazási korlátozások vannak érvényben.

részletek

Az F1-főnök nem biztos Hamilton maradásában

Bár Stefano Domenicali bízik benne, hogy gyorsan megoldódnak a hétszeres világbajnok hosszabbítása körüli dolgok, ő maga sem biztos benne, hogy idén is az F1-ben láthatjuk a britet.

részletek

Az F1 rugalmasan kezeli az idei szezont

A versenyek eltörlése vagy elhalasztása idén is benne van a pakliban, ezért az F1 új vezérigazgatója az alkalmazkodás fontosságát hangsúlyozta. A túl hosszú naptárakról is beszélt.

részletek

Podcast: Brian Johnson, a rockisten!

Brian Johnson, az AC/DC frontembere bolondul az autókért, versenyez, és legendás pilóták a példaképei. A benzinvérű sztár a Formula Podcastnek mindent elárult autómániájáról és a versenyrajongásról.

részletek

Vettel: Nem győzködtem a Ferrarit

Mostanra teljesen elfogadta a Scuderia döntését a német, miszerint nem hosszabbítottak szerződést vele, és nem hiszi, hogy egész életen át emészteni fogja a tudat, hogy nem ért csúcsra velük.

részletek

Perez: Túl fogok teljesíteni a Red Bullnál!

Élete nagy lehetőségének nevezte az új csapata színeiben adott első interjúja során a mexikói, hogy végre egy élistállónál szerepelhet: tudja, hogy most rajta a sor, hogy éljen is ezzel.

részletek

Mégsem cseréli le a Ferrarit a Sauber?

Egyes spekulációk szerint az Alfa Romeo távozásával a svájci székhelyű, korábban Sauberként ismert F1-es alakulat 2022-től nevet és motorszállítót is váltott volna, ám a legfrissebb hírek ennek részben ellentmondanak.

részletek