DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappent meglepte az FIA szigora

A Portugál Nagydíjon másodikként leintett Max Verstappent meglepetésként érte az FIA döntése, amivel elvették tőle a leggyorsabb körért járó egy pontot. Ennek ellenére jónak értékelte a versenyét.

Újabb versenyhétvége, újabb kiélezett küzdelem Max Verstappen és Lewis Hamilton között. A páros az F1-es szezon harmadik fordulóján a portugáliai Portimaóban csaptak össze, ahol a második helyről rajtoló Hamilton állhatott fel a dobogó tetejére, a harmadikról induló Verstappen pedig a második helyet szerezte meg. A két világbajnoki esélyes ismét kíméletlenül egymásnak feszült a pályán, többször oda-vissza előzték egymást, ám a Red Bull most hajszálnyival gyengébbnek tűnt a Mercedesszel szemben. Ennek ellenére Verstappen pozitívan nyilatkozott a futamáról, bár kis szépséghiba az eredményében, hogy a leggyorsabb körért járó pontot elvették tőle, miután az ominózus utolsó körben a 14-es kanyarban elhagyta a pályát. Erről csak az interjú közben értesült.

o5TmSliZS6GbKeQ0gkV0_Video



„Ez egész jó volt. Az újraindítás jól sikerült, ami után természetesen próbáltam nyomás alá helyezni Valtterit. Ám összességében hiányzott a tempó, így Lewis el tudott menni mellettem. A kiállás után nagyon nehéz felmelegíteni az abroncsokat, és amikor a második helyen mentem, éreztem, hogy nincs elég sebességünk a Mercedesek ellen. Itt összességében gyengébbek voltunk, mint a Mercedes, de a második lettem a leggyorsabb körrel” – magyarázta a pilóta, amikor az interjút készítő Paul di Resta informálta őt az FIA döntéséről.

„Ez furcsa, mert a 14-es kanyarban nem figyelték a pályaelhagyásokat, de ez van” – reagált a holland, majd hozzátette: „Ez egy furcsa hétvége volt, főleg a tapadást tekintve. Meglátjuk, Barcelonában mire leszünk képesek.”

Verstappen extra pontját Valtteri Bottas örökölte meg, akit a harmadik helyen intettek le.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: