DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 24. vasárnap

F1 hírek

A hazugság természetes?

A hazugság egyáltalán nem olyan ritka, mint azt gondolnánk, hiszen a többség már gyerekkorban tökélyre fejleszti a lódítás művészetét. Míg kicsiként megbocsátható, addig felnőttként már igazán ellenszenves tulajdonság.

részletek

Hamilton és Schumacher „istenadta tehetség”

Az F1 mindkét hétszeres világbajnokát kivételes képességekkel bíró pilótának tartja Ross Brawn, aki hálás azért, hogy karrierje során a brittel és a némettel is együtt dolgozhatott.

részletek

Palmer: Verstappen ezért nem Hamilton

Maga a holland pilóta és egy másik exversenyző viszont megvédte az ügyet - szerintük a szakértőknek nevezett valakik nem is értik, hogy mi történik, csak beszélnek valamiről, mert muszáj.

részletek

Binotto nagyon örül Vettel dobogójának

Mattia Binotto távolmaradt a Török Nagydíjról, mivel inkább a technikai igazgató szerepkörét gyakorolta, mintsem a csapatfőnökét, azonban elmondta, mennyire örül Vettel dobogójának.

részletek

Bonnington: Hamilton rocksztár volt

"Bono" szerint ő úgy érezte, hogy nem érdemel meg egy világbajnokot, de azóta együtt fejlődtek és megvan köztük a bizalom, a jó kapcsolat, a tisztelet - most már egész mások, mint voltak 2013-ban.

részletek

Kétféle biztonsági autó váltja egymást jövőre

A futamok felén változatlanul a Mercedes, a másik felén azonban az Aston Martin biztosítja majd a biztonsági és orvosi autókat. 25 éven át csak Mercedesek vezették fel a mezőnyt.

részletek

Alonso a tesztről: Minden kört élveztem

Két nap alatt közel kétszáz kört tett bele a két évvel ezelőtti F1-es Renault-ba a kétszeres világbajnok, aki nagyon készül a visszatérésére - addig is szurkol a csapatának a hátralévő futamokon.

részletek

Binotto: Leclerc többet is hibázott

A Ferrari csapatfőnöke szerint a monacói F1-es pilóta már az utolsó kör előtt is elkövetett hibákat, amelyekért végül megfizetett - ezek nélkül jobb eredményt érhetett volna el a Török Nagydíjon.

részletek

A Red Bull elnézte Verstappen első szárnyát

Valami hiba csúszott az első szárny beállításába, így Verstappennek esélye sem volt a Török Nagydíjon - nem is ott akarta megelőzni Perezt, ahol megforgott, csak egyszerűen nem lehetett befordulni.

részletek

Egy változatos kínálatú salátabár

A salátafogyasztók sokszor hiányolnak egy olyan helyet, ahol bőséges, friss alapanyagokból készült ételekkel találkozhatnak. Ráadásul sokszor a kínálat kevésnek is mutatkozik.

részletek

Vettel: Charles lehet a legnagyobb sztár

Nagyra tartja ferraris csapattársát a négyszeres F1-es világbajnok, aki szerint számos dobogó vár még a monacóira az Isztambulban elbukott helyett. A német kicsit magát is látja Leclerc-ben.

részletek

Vettel: Ilyen hibáknál zéró tolerancia van

Sokkolta a pilótákat az F1-es Török Nagydíj időmérőjén látott incidens, amikor úgy indították el a Q2-t, hogy a Nicholas Latifi autóját szállító daru még a pályakorlátokon belül tartózkodott.

részletek