DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Leclerc: Látható, mennyit fejlődtünk

Mindenképpen örömteli a Ferrari és a Formula-1 rajongói számára, hogy a vörös istálló a tavalyi bukdácsolása után határozottan erőre kapni látszik. Leclerc azt is tudja, mitől javult ennyit.

Az elmúlt egy évben egyáltalán nem lehettünk hozzászokva ahhoz, hogy a Scuderia egyik autóját látjuk bármilyen edzés után a harmadik helyen. Ezért mindenki meglepődött, amikor Barcelonában a pénteki második szabadedzésen egy kiváló körrel Charles Leclerc ugrott fel a két Mercedes mögé, ráadásul nem is nagy különbséggel, mindössze 0,165 másodperccel volt lassabb Lewis Hamiltonnál.

Portugáliában a monacói pilóta a pénteki és a szombati nap után is csalódott volt az autó és saját teljesítménye miatt is és a futam sem hozott sok sikerélményt számára. Spanyolországban viszont a jelek szerint erőre kapott a Ferrari. Legutóbb elhatározta a kétszeres futamgyőztes, hogy inkább lépésről lépésre építi fel a hétvégét és nem igyekszik azonnal az első pillanattól mindent kihozni az autóból.

„Egészen remek, problémamentes napot zártunk, Portimao után kicsit megváltoztattam a hozzáállásomat, most már lépésenként igyekszem javulni és egyelőre azt érzem, hogy sokkal jobban vezetek és jobb helyen is járok az autóval emiatt” – idézi Charles Leclerc-t a Ferrari sajtóközleménye.

Leclerc jó ritmust talált és a tavalyi 1,2 másodperces hátrányból alig másfél tized maradt


„Remélhetőleg, erre az erős első edzésnapra építkezhetünk is szombaton. Ezen a pályán különösen fontos lesz az időmérő edzés és az egykörös tempó. Úgy vélem, pontosan tudjuk, hogy tudunk még fejlődni, meglátjuk, mennyi tartalék maradt még bennünk. Tavaly itt nagyon szenvedtünk, 1,2 másodperces hátrányban voltam egy körön Hamiltonhoz képest a második szabadedzésen.”

„Tavaly valóban szenvedtünk itt, most azonban az autónak sokkal jobban fekszik ez a pálya, ez nagyszerű, hogy ennyivel előrébb járunk, a számok önmagukért beszélnek és bizonyítják, hogy a srácok remek munkát végeznek a gyárban, elég összehasonlítani, mennyit javultunk tavalyhoz képest.”

„Reálisan nézve, a legtöbb, amit jelenleg remélhetünk, hogy közvetlenül a Mercedes és a Red Bull mögé érkezünk meg, bármi olyan eredmény, ami ennél jobb, nagyon kellemes meglepetéssel szolgálna, a fő cél, hogy a harmadik erő legyünk ezen a hétvégén” – tekintett előre Leclerc.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: