Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. június 21. hétfő
F1

Wolff: 100-ból 15 embert vitt el a Red Bull

A Mercedes vezére elárulta, két és félszer annyi szakemberét csábított magához a Red Bull, mint amennyiről eddig tudtunk. Ennek ellenére nem aggódik, és bosszúval fenyeget.

Komoly hatalmi harc alakult ki az F1 idei két bajnokesélyes alakulata, a Mercedes és a Red Bull között. Utóbbi istálló épp nagy vállalkozás építésén dolgozik, ugyanis teljesen saját tető alá hozza a Honda erőforrásainak építését és karbantartását, amihez számos szakemberre van szüksége. Mivel az energiaitalosok székhelye az a Nagy-Britannia lesz, ahol a Mercedes motorgyártó részlege is található, kézenfekvő, hogy tőlük is megpróbálnak elcsábítani néhány főt. Az már csak hab a tortán számukra, hogy ezzel egyben a legnagyobb ellenfelüket gyengítik.

 wolff-portre-20211



Eddig úgy tudtuk, a Red Bull hat szakembert csábított magához a Mercedestől, de Toto Wolff péntek délután elárulta, ez a szám ennél is magasabb. Ennek ellenére nem aggódik, mert a márka összlétszámához képest elenyésző a távozók aránya.

„Egyértelmű a helyzet: ha valaki Nagy-Britanniában akar létrehozni egy motorgyártó központot, akkor csak velünk találja szembe magát. Itt nagyságrendileg 900 alkalmazottunk van, és 15-öt elcsábítani teljesen normális dolog. De leginkább a gyártói részleget célozták, nem a teljesítményt. Gondolom, építik a céget. Ez egy Mount Everest méretű kihívás, de szeretnék a Red Bull erőforrásai ellen harcolni. Azt hiszem, hogy 100 embert környékeztek meg, és talán 15-öt csábítottak el” – idézte a Racefans a Mercedes csapatvezetőjét.

Wolff nem tagadta Helmut Marko állítását, aki szerint a Mercedes kétszeres fizetéssel próbálta megtartani a megkörnyékezett szakembereket. Állítása szerint azonban a Red Bull ennél is messzebb ment, és ezzel nehéz versenyezni. „Egy dolog duplázni a fizetést, de ha ők triplázzák, akkor egy ponton már a hűséges emberekért sem szállhatunk versenybe. De ez van. Tiszteletben tartom, hogy építeni akarják a vállalkozásukat. A bosszú ideje még nem jött el” – fogalmazott fenyegetően.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?