DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: Hosszú az út az első kanyarig…

Egy jó rajtban bízik Max Verstappen a második rajtkockából: emlékeztetett rá, hogy Spanyolország a Mercedes felségterülete, de elégedett a mindössze 36 ezredes különbséggel.

Amikor a Q2 első nekifutásában a két Mercedesnél fél másodperccel gyorsabb köridőt villantott, sokan előre odaadták volna a rajtelsőséget Max Verstappennek. A holland versenyzőnek azonban végül be kellett érnie a második kockával a 100. rajtelsőségét megszerző Lewis Hamilton mögött: mindössze 36 ezredmásodperc választotta el a két autót, ami parázs összecsapást előlegez meg a vasárnapi futamra.

„A Q1-ben még szenvedtem, aztán az egyensúly helyreállt a Q2-re. Mindkét Q3-as köröm elég erős volt, a második kísérlet gyengébben sikerült, talán a széllökések miatt” – összegzett az időmérő utáni első interjúban a Red Bull versenyzője. „Mindenesetre a második hely Barcelonában remek eredmény. Tudjuk, hogy itt nehéz legyőzni a Mercedest, azzal, hogy ilyen közel vagyunk, elégedett vagyok.”



A hibrid éra kezdete óta csak egyszer nem nyert a Mercedes a Spanyol Nagydíjon – a 2016-os évben, mikor Verstappen első Red Bull-os győzelmét aratta. A holland tudja, hogy a csapattal futott 100. nagydíján egy jó rajttal már vezető pozícióban találhatja magát, onnantól pedig bízhat az RB16B versenytempójában.

„Hosszú az út az első kanyarig, de először is az a fontos, hogy egy jó rajtot vegyek, aztán meglátjuk… A tempóm jó, reménykedem benne, hogy erős versenyem lehet” – mondta a holland, rámutatva, hogy a gyors kanyarokkal teli montmelói pályán kritikus az abroncsok melegedésének kezelése. „Nagyon vigyázni kell, nehogy túlmelegedjenek az abroncsok, nagyon sok a gyors kanyar. Úgyhogy figyelnünk kell, hogy ez menedzseljük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: