F1 hírek
Russell: Életem talán legnagyobb hibája volt
Biztonsági autó mögötti kínos kiesése után tér vissza Emilia-Romagnába George Russell, aki szeretné feledtetni bakiját. Nicholas Latifi szerint Imola kifejezetten kedvezhet a Williamsnek.
részletekRaikkönen célba vette a pontszerzést Imolában
A Bahreinben látott egyértelmű előrelépésük után az Alfa Romeo pilótája bízik benne, hogy a második futamon már az első tízbe is be fog férni – de persze tudja, hogy ez nem lesz könnyű.
részletekRémhír terjedt el, Alonso és Ocon is jól van
Órákon át tartotta magát délelőtt a pletyka, miszerint az Alpine valamelyik versenyzője koronavírusos lett. Valójában azonban Fernando Alonso és Esteban Ocon is készen áll a versenyzésre.
részletekMáris érkezhet a szezon első esős futama
Ahogyan kishazánkban, úgy Olaszországban sem köszöntött még be az igazi tavasz. Hűvös idő várható az Emilia-Romagna-i Nagydíj hétvégéjén, vasárnap pedig még az eső is megkeverheti a kártyákat.
részletekAz Alpine fejlesztésekkel érkezett Imolába
A gyengécske szezonkezdet után az Alpine-nál nem szeretnének beletörődni, hogy visszább csúsztak a középmezőny sűrűjébe, így aerodinamikai fejlesztésekkel érkeztek Imolába.
részletekProgram: Ne maradj le Imoláról!
Az F1 Imolában, a MotoGP pedig Portugáliában versenyez ezen a hétvégén, az IndyCar pedig a Barber Motorsports Parkban kezdi meg a szezonját - mutatjuk a programot és a tv-közvetítéseket is.
részletekWolff: Nincsenek illúzióink, előttünk járnak
A vb-címvédő istálló csapatvezetője szerint a bahreini nyitány megmutatta, milyen kiélezett szezonra van kilátás a két nagycsapat között, és gőzerővel dolgoznak a hátrányuk csökkentésén.
részletekPerez: Nem ülhetek karba tett kézzel
Sergio Perez nem feltétlenül eredményes, de mindenképpen javuló tendenciát mutató bemutatkozáson van túl a Red Bull színeiben. Tudja, hogy nem fog szájába repülni a sült galamb, így keményen dolgozik.
részletekFejtörést okoz a jó kezdés a Ferrarinál
A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon látottak alapján a maranellóiak idén harcban lehetnek a konstruktőri vb-dobogóért, így adódik a kérdés: mikor fordítsák a teljes fókuszt a 2022-es autó fejlesztésére?
részletekKukázzák a kétnapos versenyhétvége tervét
Tavaly éppen Imolában próbálták ki a szombat-vasárnapi nagydíjat, és úgy tűnt, a versenynaptár további bővülése esetén ez lesz a járandó út. Stefano Domenicali most leszögezte, nem vezetik be.
részletekA 2005-ös Alonso legjobb imolai emléke
A Bahreinben kieső spanyol első pontjaiért megy Emilia-Romagnába, ahol ismét szoros középmezőnyt vár. Örül, hogy Imola újra a versenynaptár része: a Michael Schumacherrel vívott nagy csatára 16 év távlatából is emlékszik.
részletekSeidl szeretné győzelemre vezetni a McLarent
Idén leginkább a McLarent tartják esélyesnek a konstruktőri harmadik hely megszerzésére, azonban Andreas Seidl csapatfőnök elmondta, hogy hosszabb távon azért ettől merészebb terveik vannak.
részletek