Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 17. vasárnap
F1

Kockáztatott a Ferrari az új motorral

Immár mindkét Ferrari-pilóta mögött a legfrissebb erőforrás dolgozik, és úgy tűnik, egyelőre nincsenek is vele komolyabb problémák. Persze a csapat nem volt nyugodt a bevetéskor.

Szocsiban Charles Leclerc, Isztambulban pedig Carlos Sainz autójába szerelték be a fejlesztett Ferrari-motort, amit már régóta vártak. Minden jel szerint az újítások jól is muzsikálnak; ugyan az Orosz Nagydíj Leclerc-nek még felejthetően alakult, de Törökországban már a dobogós helyekért csatázott, Sainz pedig az utolsó előtti rajtkockából indulva a nyolcadik helyig küzdötte fel magát, bezsebelve a nap versenyzője címet is.

Már a versenyzők is hangsúlyozták, hogy mennyit segít nekik a friss erőforrás, most pedig a csapatfőnök Mattia Binotto is megerősítette pilótái megfigyelését. A motorfejlesztés kulcsszerepet játszott abban, hogy ilyen jól szerepeltek, és ennek eredményeképpen megint őt távoztak több ponttal a konstruktőri rivális McLarenhez viszonyítva. Megérte várni rá.



„Ad nekünk némi előnyt. Nem szeretném számszerűsíteni, hogy körönként mennyit, mert ez pályafüggő. Ráadásul nem is csak a belső égésű motorról van szó, úgyhogy kicsit összetettebb ez ennél. De egyértelműen előnyt jelent” – kezdte Binotto, aki mindjárt igazolta is az állítását. „Ha megnézzük az időmérőn Charles-t, a negyedik leggyorsabb volt. Mögötte nagyon szoros volt, és biztos vagyok benne, hogy az új specifikáció nélkül buktunk volna néhány pozíciót.”

A jelenben tehát jól járnak vele, de az olasz szerint a jövőben is. Igaz, az, hogy a mostani motorral megpróbáltak kicsit előredolgozni, nem volt éppen veszélytelen. „Ahogy már Charles esetében is elmondtuk, amikor bevetettük Szocsiban, az elsődleges célunk az, hogy tapasztalatot gyűjtsünk 2022-re. Ezért hoztuk a fejlesztést olyan korán, amennyire csak lehetett, siettünk vele, ezzel persze némi rizikót is vállalva. De ez az egész egy kockázatfelmérés. Nyilvánvalóan gyűjtenünk kell a kilométereket vele, mielőtt 2022-ben befagyasztjuk a motorokat. Ez a kulcs” – magyarázta Binotto, aki a jövő évre fókuszálva néhány idei versenyt ki is fog hagyni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?