DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Brawn: Ilyenkor a csapat is könnyebben hallgat a pilótára

Ross Brawn tetszését elnyerte a Török Nagydíj, amiből jó és kevésbé jó momentumokat egyaránt ki tudott emelni. A nap versenyzőjéről és a stratégiáról is elmélkedett a futam után.

Talán nem a Török Nagydíj volt a legeseménydúsabb verseny az évben, mégis fontos állomása volt ez a világbajnokságnak. Lewis Hamiltonnal a Mercedes idén sokadjára újabb stratégiai hibába szaladt bele, ami miatt a címvédő nemcsak pontokat bukott, de a vb-vezetéstől is elköszönhetett.

A változatosság miatt ez a szezon érdekesebb is, mint a többi, egykori és jelenlegi F1-esek és szurkolók mellett így látja ezt a Formula-1 sportigazgatója, Ross Brawn is. „A Formula-1 2021-es szezonja folyamatosan ajándékot ad nekünk. Egyetlen versenynek sem vágunk úgy neki, hogy tudjuk, ki fog nyerni. Törökországban ugyanez volt, egy lenyűgöző, magával ragadó futam. Noha nem hozott látványos akciókat, szépen kibontakozott, a végén a dilemmával, hogy legyen-e kerékcsere vagy sem. Néhány csapatot meg is tréfált” – írta Brawn az F1 hivatalos oldalán vezetett rovatában.

Az egyik ilyen csapat a már említett Mercedes volt. Az Ezüst Nyilak egykori főnöke szerint sem a jó döntést hozták meg, de annyiban megvédte őket, hogy ilyen helyzetben nagyon könnyű tévútra kerülni. „A csapatoknak ismét egy bonyolult stratégiai döntéssel kellett szembenézniük. Ilyen esetben az értékítéletedre és a tapasztalatodra hagyatkozol, és arra, hogy mit érzel. Ahogy láttuk, Lewis is eredetileg ellenállt az autóban ülve. Ilyen szituációkban pedig, amik nem tiszták, és a versenyző részéről is elutasítás érkezik, a csapat is könnyebben mond le arról, amit jónak gondoltak” – mutatta be, mi is zajlik ilyenkor a bokszfalon és a pályán.



Afelől neki sincs kétsége, hogy Hamilton még rosszabbul is járhatott volna. „A versenyző ilyenkor egy buborékban van. Szükséges a visszajelzésük, de ők nem látják mindazt az adatot, amit a bokszfalon ülők. Lewis esetében, ha nem állt volna ki és a gumik nem bírták volna, vagy ha csak jött volna egy enyhébb eső, visszazuhant volna a sorrendben, az pedig maga lett volna a katasztrófa.”

Hamilton ugyan nem lehetett elégedett, Brawn szerint két másik versenyző azonban igen – legalábbis ő az volt velük. A brit elárulta, nála nem Carlos Sainz volt a nap versenyzője. „Rengetegen vezettek jól, többek között Carlos Sainz, aki hatalmasat mentett és pontokat szerzett. De a nap versenyzője nálam Valtteri Bottas. Nagyon nehéz körülmények között nem hibázott. A Mercedes autója is jó volt, de ő a legjobbat hozta ki belőle, és nem engedett a hátulról érkező fenyegetésnek. Távozik a csapattól, és ebben a helyzetben már könnyű megadnia magát, de ő nem tette, kiváló munkát végzett. Mindannyian tudjuk, hogy Max kiemelkedő vizes pályán, de most nem ért fel Valtterihez. Bebizonyította, hogy ha az Alfa jövőre jó autót ad alá, visszavág” – dicsérte a finnt.

A másik elismerésre méltó szereplő pedig a másik szárnysegéd, Sergio Perez volt, aki Bottashoz hasonlóan fontos munkát végzett a bajnokság szempontjából. „Erős teljesítmény volt ez most Checótól néhány nehéz futam után. Ez egy újabb olyan verseny volt, amikor könnyű volt hibázni, nála viszont ott volt a tempó, és hozta, amit vártunk tőle, amióta csatlakozott a Red Bullhoz. Szépen védte a pozícióját Lewis ellen, ez volt a verseny egyik legizgalmasabb része. Minden futamon ezt kell csinálnia. Talán ez most adott neki egy kis löketet, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz a teljesítménye a jövőben” – értékelte a nagydíj egyik kulcsmomentumát is Brawn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: