DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

F1 hírek

Verstappen: Csodálatos évünk van

Érthetően boldogok jelenleg a Red Bull csapatánál, miután mindkét fronton közel vannak a világbajnoki címhez. Max Verstappen szerint fontos, hogy kiélvezzék ezeket a pillanatokat.

részletek

Ezért kért elnézést a rádión Hamilton

Magyarázatot adott a Mercedes Lewis Hamilton üzenetére. A brit versenyző Monzában a leintés után bocsánatot kért az autóban okozott károkért, most pedig az is kiderült, hogy mire gondolt pontosan.

részletek

Alonso megnevezte két legjobb idényét

Továbbra is motivált Fernando Alonso, aki úgy véli az idei karrierje egyik legjobb szezonja. A kétszeres világbajnok abszolút elégedett az idén mutatott teljesítményével.

részletek

Leclerc: Nagyot léptünk előre Spa óta

Bár győznie Monzában sem sikerült, a Ferrari monacói pilótája szerint érezhető volt az előrelépés a nyári szünetet követő első verseny óta. A csapattárs szerint jönnek még majd kedvezőbb pályák.

részletek

Hamilton: Segíteni szeretnénk az FIA-t

Részleteket árult el az FIA elnökével való beszélgetéséről Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok szerint a pilóták egységesek abban, hogy jobbá akarják tenni a versenyzést.

részletek

Hakkinent is zavarta a monzai befejezés

Mika Hakkinen is szót emelt az Olasz Nagydíjon történtekkel kapcsolatban. A kétszeres világbajnok szerint ésszerű megoldást kellene találni arra, hogy ne a biztonsági autó vessen véget egy futamnak.

részletek

Binotto nem akar visszatérni a régi útra

Egyértelmű, hogy változtatásokra van szükség a Ferrarinál, ám a problémákat nem az emberek lecserélésével orvosolná Mattia Binotto. Az olasz istálló csapatfőnöke szerint ez nem lenne helyes.

részletek

Orvosolnák a motorcserés kavart a pilóták

Monzában hosszú órákig tartott, mire az időmérő után kiadták az előzetes rajtrácsot a rengeteg hátrasorolásnak köszönhetően: az F1-es mezőny tagjai szerint is túl bonyolulttá vált a rendszer.

részletek

Stroll: Alonso volt a rosszfiú a szememben

Az Aston Martin versenyzője nem tagadta, hogy fiatalon egyáltalán nem jövő évi csapattársának szurkolt. A kanadai szerint a 41 éves spanyol még mindig az F1-es mezőny egyik legjobbja.

részletek

Magnussen szívesen csatázna az élmenőkkel

A Haas dán versenyzője elismerte, hogy a jövőben többször szeretne olyan nagyszerű pilóták ellen küzdeni, mint Max Verstappen, vagy éppen Lewis Hamilton, ezáltal is bizonyítva saját képességeit.

részletek

Ferrari: Nagyot léptünk előre idén, de…

A Scuderia F1-es sportigazgatója szerint az idei gyorsabb autójuk bizonyítja, hogy jó irányba haladnak, de nem tagadta: dolgozniuk kell azon, hogy kiszűrjék a hibákat a többi területen.

részletek

Hamilton: De Vriesnek helye van az F1-ben

Az olasz futamon beugró pilóta a Formula-1 teljes közönségét elkápráztatta teljesítményével. Azonban nemcsak a nézők, hanem a többi pilóta is elismeri őt, köztük a hétszeres világbajnok is.

részletek