mclaren
A vesztegzár miatt már ma leállnak a brit csapatok
Az Egyesült Királyság is a legszigorúbb intézkedések mellett döntött és kijárási tilalmat rendelt el a járványhelyzet miatt. A Williams, a McLaren és a Red Bull ezért már szerdán felfüggesztik a munkát.
részletek„Egyből tudtam, hogy Lewis komoly gondokat fog okozni”
Az azóta hatszoros világbajnokká avanzsált Hamilton De la Rosa helyére érkezett 2007-ben a McLarennél – a spanyol most felelevenítette a brit első F1-es tesztjét, amely során egyből lenyűgözte őt.
részletekRosszkor vált a McLaren Mercedesre
A McLaren új motorja is téma volt a csapatfőnökök megbeszélésén. A többieknél érzékenyebben érintheti őket, hogy több alkatrészt tilos lesz módosítani 2020-ról 2021-re.
részletek„Az Alonso-Hamilton páros volt a legerősebb”
A McLaren 2007-es tartalékpilótája, Pedro de la Rosa még Senna és Prost duójánál is erősebbnek tartja a hatszoros és kétszeres világbajnok párosát, akik között mindig kemény, de fair csata zajlott.
részletekDe la Rosa: Alonsót teljesen alaptalanul vádolták
A tizenhárom évvel ezelőtti, igen híressé vált kémbotrányban igencsak besározódott a McLaren és Fernando Alonso is. Honfitársa szerint szó sem volt lopásról, a százmilliós büntetést sem érti.
részletekÚj vezér és százmilliárdos tőke a McLarennél
Nem csupán a topmenedzserek elit világában cseng jól Paul Walsh neve, az F1-ben is találkozhattunk már vele: Bernie Ecclestone utódjaként is felmerült 2014-ben.
részletekNincs több koronavírusos az Ausztráliában ragadt McLaren-csapattagok között
Az istálló 16 tagja nem utazhatott haza Melbourne-ből, karanténba kellett vonulniuk. Jó hír, hogy a fertőzött csapattag már tünetmentes, a további hét teszt pedig negatív eredményt hozott.
részletekVasseur: Nem lett volna fair a McLaren nélkül versenyezni
Fred Vasseur és az Alfa Romeo a kezdetektől, amint felmerült a lehetőség, amellett kardoskodtak, hogy a McLaren nélkül ne legyen Ausztrál Nagydíj. Nekik is volt köszönhető a végleges döntés.
részletekSajtó: A McLaren Vettelt akarja
Meg nem erősített forrásból számolnak be arról a külföldi lapok, hogy Sebastian Vettel jövőre a McLaren-Mercedesnél köthet ki, amennyiben nem sikerül dűlőre jutnia lejáró szerződéséről a Ferrarival.
részletekMár tünetmentes a McLaren fertőzött csapattagja
Friss helyzetjelentéssel jelentkezett a McLaren vezetősége, amely csapatot a koronavírus-fertőzés és az Ausztrál Nagydíjtól való visszalépés révén a legnagyobb figyelem övezte a hét során. Az istálló a riválisok segítsége miatt hálálkodik.
részletekTovábbi 14 McLaren-csapattag került karanténba
A wokingi gárda az F1-es Ausztrál Nagydíj törlése után további részleteket osztott meg arról, milyen lépéseket tettek és tesznek az egyik csapattagjuk által produkált pozitív koronavírusteszt után.
részletekNorris: Mindannyiunk egészsége a legfontosabb
Az Ausztrál Nagydíjtól való visszalépését helyi idő szerint csütörtök este bejelentő McLaren pilótája, Lando Norris az első versenyző, aki a nyilvánossághoz szólt a történtek kapcsán.
részletek