DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 3. kedd

mclaren

Nyck de Vries kis híján mindent feladott

A korábbi McLaren-junior szerint 2017 fordulópont volt karrierjében, ugyanis akkor már afelé haladt, hogy feladja álmát, amely szerint ismert autóversenyző lesz.

részletek

Sainz: Idén új Carlost láthattunk

A középmezőny legjobbjaként végző spanyol elmondta: nagyrészt annak volt köszönhető idei remek teljesítménye, hogy karrierje során először nem kellett aggódnia a következő évi szerződése miatt.

részletek

McLaren: Jól döntött a Red Bull, hogy a Hondával szerződött

A wokingi istálló mindent megtett 2017-ben, hogy megszabaduljon a japán gyártótól. Most, bő két évvel később, már a McLaren is látja, hogy a Red Bull remek döntést hozott a Hondával.

részletek

De Vries nem bánja, hogy lemaradt az F1-ről

Azzal, hogy Nyck de Vries idén megnyerte az F2-es bajnokságot, úgy érzi, bizonyított magának, és a Mercedes Formula-E csapatánál kapott esélynek is örül. Az viszont zavarta, hogy a riválisok hamarabb tudtak feljebb lépni.

részletek

McLaren: Valamelyik csapat nagyot fog kaszálni 2021-ben

Zak Brown nagyon fontosnak tartotta, hogy véglegesítsék, 2021-től a Mercedes szállítja a motorokat az új McLarenbe. Szerinte lesz most is olyan csapat, aki bele fog nyúlni a szabályokba.

részletek

Sainz: 2021 a McLaren nagy esélye

A csapat pilótája szerint fontos, hogy jövőre megtartsák a lendületüket, de még fontosabb, hogy a 2021-es szabályváltozások olyan lehetőséget teremtenek, amit kihasználva egyenesen az élre ugorhatnak.

részletek

McLaren: Halott zombiból hatalmas feltámadás

A 2019-es szezon egyik legváratlanabb és egyben legkellemesebb meglepetése a McLaren szereplése volt. A tavalyi év végéhez képest óriási lendületet vett a gárda, de meddig juthat előre?

részletek

Ron Dennis váratlan bizniszbe kezdett

A McLaren teljes átalakuláson ment, illetve megy keresztül az utóbbi években, hisz lecserélték a vezetőséget, de még a pilótákat is. De vajon mi a helyzet Ron Dennisszel, a McLaren korábbi főnökével?

részletek

Vettel a McLarennél folytathatja?

Sajtóérteülések szerint a német világbajnok az utolsó ferraris szezonjára készül, de nem vonul vissza 2020 végén, csak Fernando Alonso életútját követve a McLarenhez távozik.

részletek

McLaren: Hamarosan betörhetünk a legjobb háromba

Hosszú évek vergődése után végre látványosan megindult felfelé a wokingi istálló, összejött egy dobogós helyezés is. Csúcstechnikával igyekeznek megtörni a három élcsapat hegemóniáját.

részletek

Norris attól félt, kevés lesz az F1-hez

A McLaren idei F1-es újonca őszintén beszélt az év elején őt hátráltató gondolatairól, amelyeken a szezon végére örömmel lépett át. Ahogy azt a legtöbben tennénk, ő is sokat kételkedett magában.

részletek

Alonso 2021-ben a Renault-val térhet vissza?

Ugyan 2018 végén távozott a Formula-1-ből a spanyol ász, korántsem biztos, hogy véglegesen. Martin Brundle elárulta, hogy Alonso elismerte neki nemrég, hogy 2021-ben szeretne visszatérni.

részletek