DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 15. csütörtök

Wolff

Wolff: Ha bárki így csinálta, az szabálytalan

Megkérdezték a Mercedes vezérét a Ferrari vélt vagy valós szabálytalanságáról és az FIA módosításáról - nem fogalmazott egyértelműen, de a szavai mögött ott van a határozott véleménye.

részletek

Mercedes: Túl fogjuk élni Hamilton távozását

Toto Wolff szerint Lewis Hamilton a Mercedesnél képzeli el F1-es jövőjét, azonban ha a brit mégis szét szeretne nézni a piacon, akkor sem esnek kétségbe a Mercedesnél, hiszen vannak még jó pilóták.

részletek

Hamilton sorra gyűjti az elismeréseket

Hatodik világbajnoki címéről ódákat zengenek a Lewis Hamiltont körülvevő személyek. Csapatfőnöke, egykori riválisa és édesapja is elmondta, mit érez az újabb siker kapcsán.

részletek

Hamilton szerint érdekes, hogy épp most lassult a Ferrari

Austinban veszített egyenesbeli fölényéből az SF90, épp azután, hogy a napokban az FIA technikai direktívát adott ki. Hamilton egyértelműnek érzi az összefüggést, Wolff körültekintőbb.

részletek

Hamilton saját magát hibáztatja, de így is nyerhet

Lewis Hamilton idei egyik legpocsékabb időmérő edzésén van túl, csak a harmadik sorba sikerült beverekednie magát. Csapatfőnöke szerint viszont egy agresszív stratégiával így is nyerhet.

részletek

Wolff: Hamilton 40 éves kora után is itt versenyezhet

A Mercedes csapatfőnöke szerint Lewis Hamilton hamarosan porrá zúzhatja Michael Schumacher összes rekordját a Formula-1-ben, simán lehet, hogy negyven felett is versenyezni fog.

részletek

A Honda valóban utolérhette a Mercedest

Az évekig csak a riválisok mögött kullogó és a megbízhatósággal is szenvedő japán gyártó a jelek szerint felért a Mercedes szintjére. Ezt mindkét oldalon így látják, a Ferrari viszont kicsit ellépett.

részletek

A csapat sem tudta, Hamilton bírja-e a végéig

Meglehetősen nagy lutrit vállalt a Mexikói Nagydíjon a Mercedes, amikor egykiállásos taktikával 47 körös etapra kényszerítette Hamilton. A döntés viszont bejött, amin Toto Wolff is meglepődött.

részletek

Mercedes: Minden a gumikezelésen múlik majd

Bár az időmérőn egyértelmű hátránnyal veszített a Mercedes a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest is, úgy gondolják, a jó versenytempó és a remek gumikezelés akár győzelmet is eredményezhet.

részletek

Szenvedésre számít Mexikóban Wolff

Négy nehéz verseny vár csapatvezetője szerint a Mercedesre a szezon hajrájában – a legnehezebb pedig a Mexikói Nagydíj lesz. Elmondása szerint az istálló a veszteséget próbálja limitálni hétvégén.

részletek

A Mercedes nem szól bele a bajnoki hajrába

Toto Wolff kijelentette, Hamilton és Bottas között nyílt sisakos küzdelmet szeretne látni az egyéni vb-címért, ezért a csapat semmilyen módszerrel nem fogja befolyásolni kettejük versenyét.

részletek

Hamilton: Valtteri és én vagyunk a legjobbak

A hatodik világbajnoki címe felé száguldó Lewis Hamilton szerint ő és Valtteri Bottas alkotják a mezőny legjobb duóját. Wolff megígérte, a csapat nem fog beleszólni innentől kettejük harcába.

részletek