DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Honda valóban utolérhette a Mercedest

Az évekig csak a riválisok mögött kullogó és a megbízhatósággal is szenvedő japán gyártó a jelek szerint felért a Mercedes szintjére. Ezt mindkét oldalon így látják, a Ferrari viszont kicsit ellépett.

A 2019-es szezon első felének dominanciája miatt köztudott, hogy az Ezüst Nyilak fejlesztésére nem fordítottak már annyi forrást, mint a nyári szünet előtt, bár kisebb frissítéseket még kapott a versenyautó Szocsiban is. Már év közben is lehetett látni, hogy a Red Bull-Honda folyamatosan gyorsul mind aerodinamikailag, mind a motorerő terén.

A mérsékelt, óvatos kezdés után belehúztak az energiaitalosok és számos dobogós helyezés mellett két futamgyőzelmet is aratott Max Verstappen. Könnyen nyerhetett volna a holland Magyarországon is és az elemzések alapján a csapatfőnök szerint Mexikóban is mindenkinél jelentősen gyorsabb volt a hétszeres futamgyőztes. Hogy nem nyert az elmúlt hétvégén, azt az eddigiek alapján leginkább saját magának köszönheti.

Korábban csak álom volt, hogy a Honda felérhet a Mercedes szintjére


A Red Bull főtanácsadója úgy gondolja, a Honda gyakorlatilag utolérte a Mercedest és a későbbi (még be nem vetett) fejlesztések komoly bizakodásra adnak okot. „A futamokon, a versenytempó tekintetében a motorerőnk már a Mercedes szintjén van. Ahol egyelőre még időt veszítünk, az az időmérős mód” – mondta el véleményét Dr. Helmut Marko a Motorsport-Total hasábjain.

Marko azt is megemlítette, hogy az idei szezon utolsó három helyszínének mindegyikén győzelmi esélyei lesznek Max Verstappennek. Bár a szakember sokszor beszélt, illetve jósolt már olyanokat, amiknek véleményes volt a valóságtartalma, ezúttal a motorerő tekintetében tett kijelentését Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is megerősítette.

„Azt kell mondanom, hogy a Red Bullnak (múlt) szombaton még némi előnye is kirajzolódott. Ez a nagyobb tengerszint feletti magasság miatt lehetett így” – ecsetelte véleményét Wolff. A téli fejlesztéseken rengeteg múlik majd, 2020-ban megtudjuk, kinek mennyi tartaléka volt még.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: