DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Mercedes: Túl fogjuk élni Hamilton távozását

Toto Wolff szerint Lewis Hamilton a Mercedesnél képzeli el F1-es jövőjét, azonban ha a brit mégis szét szeretne nézni a piacon, akkor sem esnek kétségbe a Mercedesnél, hiszen vannak még jó pilóták.

Hamarosan megkezdődnek a tárgyalások Lewis Hamilton és a Mercedes között, miután az immáron hatszoros világbajnok versenyzőnek 2020 végén lejár a brackley-iekkel kötött szerződése. Első ránézésre ostobaság lenne nem hosszabbítania Hamiltonnak, de egyszer minden véget ér, és a pénz sokszor szokott akadályt jelenteni.

Az új szabályok érkezésével egyébként is benne van a pakliban, hogy borulnak az erőviszonyok, még akkor is, ha a motorformula 2020 után is marad a régiben. Egyre gyakrabban felmerül a téma, hogy Lewis Hamilton esetleg a Ferrari versenyzője lesz egy napon, s bár eddig mindkét fél tagadta ezt, most Toto Wolff elmondta, erre az esetre is van már tervük.

Egy ikonikus páros: Lewis Hamilton és a Mercedes


„Ez természetes, hogy a pilóták folyton a Ferrariról álmodoznak, ez a legfontosabb márka a Formula-1-ben. A piros olyan a Formula-1-nek, mint a Nap az életnek. Lewisnak azonban nincs szüksége erre, neki győzelmekre van szüksége” – mondta Wolff a Sky Italiának.

„Az kell neki, hogy olyan emberek vegyék körbe, akik szeretnek dolgozni. Az érzelmei és a szíve pedig most egyértelműen a Mercedeshez húzzák” – mondta talán kicsit Hamiltonnak is címezve a csapatfőnök, aki szerint azt is túl fogja élni az istálló, ha Hamilton esetleg mégis másképp döntene.

„Azt reméljük, hogy 2020 után is a miénk lesz a két legerősebb pilóta. Lewis kétségkívül egyikük, így számunkra az ő megtartása a legfontosabb. Viszont, ha ő szeretne szétnézni az átigazolási piacon, akkor mi is kénytelenek leszünk ezt tenni, és vannak még más versenyképes pilóták is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: