DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek

Williams

Ennyit keresnek a pilóták az F1-ben

A legjobbak több tízmilliót vágnak zsebre évente már most, az új szerződések megkötésekor pedig jócskán átalakulhat a fizetési ranglista a száguldó cirkuszban. Hamilton Vettel elé kerülhet.

részletek

Szirotkin szerint van fejlődés a Williamsnél, csak nem látszik

A Williams újonc versenyzője, Szergej Szirotkin úgy véli, igenis fejlődik a Williams, ráadásul nem is keveset, csak épp mindig közbejön „valami nagyobb”, ami miatt ez nem látszik.

részletek

Két év alatt elsőből utolsó

A szerencse forgandó, ezt már Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója is tudja. Két éve még a Mercedes nagy sikereinek kovácsa volt, de új kihívásra vágyott. Megkapta, jelenlegi csapata sereghajtó.

részletek

Villeneuve: A Williams halott

Ez a nap sem telhet el anélkül, hogy Jacques Villeneuve-nek ne legyen véleménye valamiről, így most volt csapatának, a Williamsnek szólt oda keményen és tegyük hozzá, abszolút jogosan.

részletek

Kubica: Ezekkel az autókkal újonc vagyok

A lengyel pilóta szerint akárhogy szépítjük, a modern F1-es technikákat nem ismerte, ezért újoncnak számított, amikor tavaly tesztelt - időre van szüksége, de hisz benne, hogy lehet még versenyző.

részletek

Három csapat tesztelni maradt Silverstone-ban

Kedden és szerdán a Brit Nagydíj helyszínén a Red Bull, Haas és Williams folytatott gumitesztet. Robert Kubica és Sebastien Buemi is autóba ült.

részletek

Villeneuve szerint a McLaren példáját kellene követnie a Williamsnek is

Ami a fociban a „végy egy jó kapust”, az az F1-ben Jacques Villeneuve szerint a „végy egy tapasztalt pilótát”: a kanadai úgy véli, Alonso jelenléte miatt van előrébb a McLaren, mint a Williams. Mert mit tanulhat egy újonc Lance Strolltól?

részletek

Magyar versenyzője is lesz az F1 hivatalos esport-bajnokságának

Hamarosan indul az F1 esport-ligája, amelyben a Ferrari kivételével minden egyes istálló hivatalos csapatot indít. Megkezdődött a draft, megvannak az első versenyzők, köztük egy magyar, akire ráadásul a Mercedes csapott le.

részletek

Brit Nagydíj – A rajtrács

Rajtbüntetést az elmúlt versenyekkel ellentétben Silverstone-ban nem osztottak ki: de három versenyző is a bokszutcából kezdi a Brit Nagydíjat, miközben az élen Hamilton és két Ferrari sorakozik fel.

részletek

Hazárdjáték minden DRS-zárás a Williamsnél

A silverstone-i időmérőn Stroll és Szirotkin is kiforgott: mindkettő incidens DRS-zóna végén történt. Újra a rajtrács végén a két Williams, ennyire kiszámíthatatlan és instabil az FW41.

részletek

A McLarennél és Force Indiánál kopogtatnak Strollék

Sajtóhírek szerint Lance Stroll apja tekintélyes pénzügyi támogatásával elhagyná a Williams süllyedő hajóját, és két (legalábbis a jelenlegi istállónál) jobb bőrben levő alakulat valamelyikénél folytatná.

részletek

Kubica jövője néhány hónapon belül eldől

A lengyel Robert Kubica elmondta, hogy néhány hónapon belül tisztábban fogja látni, hogy reálisak-e az esélyei arra, hogy 2019-ben végre újra láthassuk a rajtrácson.

részletek