DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök

Williams

Kubica: A csapatszellemet semmi sem nyírta ki

A tavalyi év után ismét kaotikus szezonnak nézhet elébe a Williams, a tesztelés első hete katasztrofálisan sikerült. Robert Kubica szerint azonban a fejlődés záloga, hogy mindenki pozitív maradt.

részletek

A Mercedes tette meg a legtöbb kört

Az istállók vonatkozásában a Mercedes, a versenyzők között pedig Lewis Hamilton tette meg a legtöbb kört a barcelonai tesztelés első négy napján, de a Ferrari szorosan mögöttük. A Williams sehol.

részletek

Kubica: Nagyon nem készültünk még fel

Robert Kubica számára kicsit sem alakul jól eddig a visszatérés. A 2010 után visszatérő lengyel szerint a Williams két és fél napos késlekedése egyelőre óriási hátrány, egyáltalán nem készültek fel.

részletek

Russell: A Force India is innen csinálta meg

A teszt első napjairól késő Williams hátrányba került a többi csapathoz képest, így sokan már most temetik idei esélyeit. Az újonc viszont emlékeztetett rá, 2015-ben ugyanígy kezdett a Force India, amely végül kiváló szezont produkált.

részletek

Renault: Tudjuk, min megy keresztül a Williams

A Renault technikai igazgatója, Nick Chester átérzi a Williams körül kialakult előnytelen helyzetet. Szerinte ugyanis, aki még nem vett részt egy F1-es autó megépítésében, elképzelni sem tudja, milyen megfeszített munka áll mögötte.

részletek

Williams: Nem vagyunk krízisben, de...

Bár késve érkezett meg a Williams és a csapat autója a barcelonai tesztre, a megbízott csapatfőnök Claire Williams igyekszik mindenkit megnyugtatni, és nem kongatni a vészharangokat. Munka mondjuk van, hogy az igazán nagy bajt elkerüljék.

részletek

A Williams nem hibáztatja Lowe-t a késés miatt

A Williams két nap késéssel, szerda hajnalban érkezett meg Barcelonába az első kollektív téli tesztre. Claire Williams csapatfőnök elmondta, a történtek ellenére nem keresnek bűnbakot a csapatban, így a főtervező, Paddy Lowe-t sem fogják hibáztatni.

részletek

Hajnalban megérkezett Barcelonába a Williams

A csapat, amely kihagyta a teszt első két napját, szerda hajnalban kézhez kapta az FW42-t. Ez nem jelenti azt, hogy reggel irány a pálya: a cél most az, hogy délutánig menetkész állapotba hozzák.

részletek

Szirotkin máris visszatérhet a Formula-1-be

Tavaly debütálhatott a száguldó cirkuszban Szergej Szirotkin, év végén azonban máris elhagyni kényszerült a sorozatot. Sajtóhírek szerint küszöbön áll egy szerződés a Renault-val, harmadik pilótaként.

részletek

Russell: Nem veszítünk sokat a késéssel

El nem készült autója miatt napokat késik az előszezoni tesztekről a Williams, ám a csapat újonc pilótája szerint ez nem olyan nagy probléma, elvégre nem versenyhétvégéről hiányoznak.

részletek

Késve kezdi a teszteket a Williams

Ezt maga Claire Williams erősítette meg: a helyettes csapatfőnök szerint időre van még szükségük ahhoz, hogy tökéletes állapotban gurulhassanak pályára idei F1-es autójukkal, az FW42-vel.

részletek

Stroll visszavágott a Williamsnek

Válaszul arra a kijelentése, hogy túl hamar érkezett az F1-be, Lance Stroll néhány ténnyel válaszolt: első nekifutásra 1,4 másodperccel volt gyorsabb a Force Indiával, mint megszokott tavalyi autójával.

részletek