Verstappen
Wolffék jót röhögtek a Verstappen-pletykán
Örökre megtartaná a Hamilton–Bottas párost a Mercedes csapatfőnöke: állítja, meg sincsen neki Max Verstappen telefonszáma, az apjával pedig babákról és gokartozásról szoktak beszélgetni, nem szerződésekről.
részletekVerstappennek egy nagy gondja van eddig idén
Max Verstappen összességében elégedett a Honda-motorral, amit jóval erősebbnek tart, mint tavalyi erőforrását. Azonban a rajtoknál még nem sikerült igazán hatékony beállítást találniuk.
részletekHáromszoros pontszerzés a Hondától
Az idei harmadik versenyen sem szenvedett motorhibát egyik Honda-erőforrással szerelt versenyautó sem. Emiatt elégedett a gyártó, ám érzi, továbbra is látható a lemaradás.
részletekA Red Bull örül az egyik Ferrari legyőzésének
A negyedik hely volt a maximum az energiaitalos alakulat számára, és ezt Max Verstappennel sikerült véghezvinniük. Pierre Gasly pedig első pontjait szerezte meg a Red Bull-lal, így Horner elégedett.
részletekVerstappen: Meg kellett próbálnom megelőzni Vettelt
A tegnapi időmérős incidens után a Kínai Nagydíj derekán is összecsapott Max Verstappen és Sebastian Vettel. A remek csatából a német jött ki győztesen, Verstappen szerint a 4. hely volt a maximum.
részletekÍgy maradtak le négyen is az utolsó körükről
Komoly pozícióharc alakult ki a Kínai Nagydíj időmérőjének utolsó pillanataiban a gyorskörét megkezdeni próbáló hat pilóta között: végül Sebastian Vettel a saját kezébe vette a sorsát, négyen pedig pórul jártak.
részletekVerstappen: Én is el fogom b*szni az időmérőjüket
A Kínai Nagydíj időmérő edzésének vége furcsa jeleneteket hozott. A Mercedesek lassú felvezető köre miatt a gyorskörök kezdetét előzgetések előzték meg, amiből Verstappen is vesztesen jött ki.
részletekPuskagolyóhoz hasonlítják a Red Bullnál a Ferrarit
Egyenesekben nincs párja a Ferrarinak a 2019-es szezon elején: most már nem csupán a Mercedesnél, hanem a Red Bullnál is így vélekednek. Az RB15 a két másik élcsapat szintjén állt pénteken, legalábbis Verstappen alatt.
részletekVilleneuve: Gasly még idén repülhet
Hacsak nem ugrik nagyot teljesítménye, Helmut Marko előbb-utóbb visszaküldi a Toro Rossóba a franciát. Jacques Villeneuve szerint a Red Bull Verstappenre épít, aki jelenlegi formájában képes lenne bajnokságért harcolni – ha az autó is lehetővé tenné.
részletekRosberg nem akarta megsérteni Verstappent
A múlt héten igencsak félreérthető kijelentést tett a fiatal hollandra a 2016-os világbajnok. Továbbra is fenntartja, hogy a Red Bull-pilóta nárcisztikus, ám ezt pozitív értelemben gondolta.
részletekVerstappen érkezhet Bottas helyére?
A Mercedes egyre élénkebb érdeklődést mutat Max Verstappen iránt, aki kilépési záradékkal rendelkezik a Red Bullnál. Ha idén sem sikerül a felzárkózás, a holland leléphet a riválishoz?
részletekVerstappen: A Honda túlteljesíti ígéreteit
Bár továbbra is a Ferrari-Mercedes páros a legerősebb a Formula-1-ben, Max Verstappen szerint a Honda a legjobb úton halad, hogy utolérje a riválisokat. Már eddig is látványos fejlődéssel jelentkeztek.
részletek