DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Marko: Zseniális Verstappen és a Honda

Nagyot változott a világ, másfél-két éve még a holland pilóta és a japán gyártó is többnyire kritikát kapott, most pedig a sikereket aratják közösen, ami a Red Bull főtanácsadójának is tetszik.

Sokan bolondnak tartották az energiaitalos istálló vezetőségét, amikor bő egy évvel ezelőtt nyáron aláírták a szerződést a Hondával. Már évek óta fagyos volt a viszony korábbi motorszállító partnerükkel, a Renault-val, amely 2014 óta képtelen volt előállni igazán ütőképes erőforrással. Jó ideje ment az üzengetés, a beszólogatás a sajtóban, ennek vetett véget az istálló azzal, hogy leszerződött a japán gyártóval, amely tavaly nyáron még igen merész húzásnak tűnt.

Az eddigi eredményeket látva úgy tűnik, semmiképpen sem döntött rosszul a Red Bull, mivel ugyan javulni látszik a francia erőforrás is, semmi közük a bikák eredményeihez. A Red Bull-Honda egy hónapon belül másodszor ért fel a dobogó tetejére, ráadásul Danyiil Kvjat révén a fiókcsapat is pódiumra került a japán motorral, miközben a Renault erről egyelőre csak álmodozhat idén. A siker mámorában oda is szúrt a Honda Fernando Alonsónak a közösségi médiában, felemlegetve a híressé vált GP2-es motorral kapcsolatos kritikáját.

Ez még a nagy kritikus hírében álló Dr. Helmut Markónak is tetszik. „Ez a nagydíj ismét egy mestermunka volt Max Verstappentől és a Hondától is. Ma kulcsfontosságú volt a gumiválasztás és a megfelelően időzített kerékcserék, szerencsére mindkettő jól sült el. Embereink szenzációs munkát végeztek, pedig ilyen körülmények között könnyű elszámolni magunkat” – ecsetelte véleményét a főtanácsadó az ORF televíziónak adott interjújában.

Majdnem a kettős győzelem is összejött a Hondának, de így is nagy sikert arattak


Egyszer így is hibás döntést hozott az istálló, amikor közepes keverékű slickeket rakott fel Verstappennek, aki meg is perdült a felmelegedni képtelen abroncsokkal. Gyorsan vissza is tért átmeneti esőgumikért, ami viszont jó döntésnek bizonyult. „Leszámítva azt az egyetlen megforgást, Max hibátlanul vezetett, folyamatosan a legjobb sebességgel haladt” – tette hozzá Marko. Verstappen egyébként a leggyorsabb körért járó extra pontot is bezsebelte.

A Honda egészen fantasztikus napot zárhatott, győzelem, kettős dobogó, hármas pontszerzés a mérleg, összesen 48 pontot kaszált a japán gyártó erőforrásaival szerelt három versenyautó (Alexander Albon hatodik lett), ami simán lehetett volna ötvennégy is, ha Pierre Gasly nem töri össze az autóját a hajrában. Természetesen óriási az öröm a japánoknál, nagy sikert könyvelhettek el, de máris előrefelé tekintenek.

„Igazán fantasztikus eredményt hoztunk, Max Verstappen idei második futamgyőzelmünket szerezte, ezúttal pedig különösen boldogok vagyunk, hogy Danyiil Kvjatnak köszönhetően két Honda-pilóta is dobogóra juthatott. A változó körülmények miatt rettentően nehéz versenyen vagyunk túl, de mindkét, pódiumra jutó pilótánk zseniálisan oldotta meg a feladatát és a stratégiai döntéseink is bejöttek, mindkét csapat pompás munkát végzett, a Honda igazán dicséretre méltónak tartja erőfeszítéseiket” – örvendezett Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es technikai igazgatója.

„A Red Bull oldalán már Ausztriában is sikerült nyerni, most pedig különösen szívderítő látni, hogy a Toro Rossóval is dobogóra kerültünk, mivel ők segítettek minket tavaly ahhoz, hogy rátaláljunk a helyes útra. Egy kicsit még ünnepeljük a sikert, különleges napot zártunk, de utána máris a hétvégi Magyar Nagydíjra kezdünk összpontosítani” – tekintett előre a japán szakember. Arra is büszke lehet a Honda, hogy a tizenegyedik futamon sem történt technikai meghibásodás egyik erőforrásukkal sem.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: