Szabályváltoztatás
Kína után változtathatnak a DRS-szabályokon
Hiába a gyorsabb és agresszívebb kinézetű autók, sokan attól tartanak, hogy előzni viszont jóval nehezebb lesz idén az F1-ben. Az FIA kész változtatni, ha az első két futam képe alapján szükséges.
részletekStílust kellett váltaniuk idén a pilótáknak
A két barcelonai teszten végre a valóságban is megtapasztalhatták a versenyzők, milyenek lettek a 2017-es F1-es autók – a nagyobb fizikai kihívás mellett kiderült, hogy másképp is kell vezetni őket.
részletekEsőben is lehetséges az állórajt
Úgy fest, teljesült a rajongók vágya. Az új Formula 1-es szabályok között találjuk az esőversenyek rajtjára vonatkozó változtatást. Most már tarthatnak állórajtot esős körülmények között is, bár extrém esőben még mindig marad a biztonsági autó mögül való indulás.
részletekRetro – Bemutatkozik egy őrült időmérő
Az új évezredben több alkalommal is átalakították az F1 kvalifikációs rendszerét, ám a 2005-ös idény első futamain használt szisztémáról már az első hétvégén kiderült, hogy halálra van ítélve.
részletekAz ájulás szélére kerülhetnek idén a pilóták?
Az idén életbe lépő szabályoknak köszönhetően jóval nagyobb kihívás lett vezetni az F1-es autókat, van azonban olyan szakértő is, aki szerint ez már veszélyes lehet a versenyzőkre nézve.
részletekHamilton az új Mercedesről: Olyan, mint egy csónak
A háromszoros világbajnok brit már látta a jövő csütörtökön bemutatandó új F1-es Mercedest: elmondása szerint a rajongók hamar megszokják és megszeretik majd a 2017-es autókat.
részletekKét csapat fogja uralni a 2017-es szezont?
Az elmúlt három év a Mercedes dominanciájáról szólt az F1-ben, az idei szabályváltozásoktól azonban azt remélik az üldözők, hogy változni fog az erősorrend. Daniel Ricciardo elárulta, ő kikre tippel.
részletekMennyire borulnak fel idén az erőviszonyok?
A 2017-es F1-es évad egyik legnagyobb kérdése, hogy az idén bevezetésre kerülő szabályoknak köszönhetően változik a csapatok erősorrendje – a Williams szakembere felemás véleményen van.
részletekTeljesen más képe lesz az idei szezonnak, mint a tavalyinak
2016-ban az F1-es istállók pontosan tudták, hogy a következő évben az új szabályok miatt egy teljesen új autót kell majd építeniük – nos, idén nem ez lesz a helyzet, s ez sok mindent befolyásolhat.
részletekVeszélyesebb lehet az új szabályokkal az F1?
Max Mosley meglehetősen kritikusan fogalmazott a száguldó cirkuszban idén bevezetésre kerülő változtatásokkal kapcsolatban: úgy érzi, ez a lépés ellentmond az FIA több évtizedes hagyományainak.
részletek„Remélem, idén visszakapjuk a rendes F1-et”
A szakértők, a szurkolók és a versenyzők is nagyon sokat várnak a 2017-es szabályoktól – a McLaren újonc pilótája bízik benne, hogy valóban újra a határon kell majd vezetniük az F1-ben.
részletekÍgy formálódnak át a 2017-es autók
Számos összehasonlító grafikát láttunk már a tavalyi és idei F1-es konstrukciókról: most a McLaren technikai igazgatója, Tim Goss vázlatain és magyarázatán keresztül mutatjuk be őket.
részletek