DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Tervező: Drasztikusabbak az idei változások

A halo tavalyi bevezetése messze nem volt akkora horderejű az F1-ben, mint az idei szabálymódosítások, amelyek az aerodinamika mellett a fogyasztást is érintik – állítja egy szakember.

Ahogy arról már korábban részletesen beszámoltunk, több fontos technikai szabálymódosítás is történt a Formula-1 idei szezonjára. Ezek közül a leglátványosabbak az autók kinézetét érintik, ugyanis változnak többek között az első és a hátsó szárnyak és az oldalsó légterelők is. A száguldó cirkusz tavalyi szezonjában a halo bevezetése jelentett ehhez hasonló átalakulást, de a Renault karosszériájáért felelős technikai igazgatója szerint egy év távlatából az már nem is tűnik olyan drasztikusnak.

 f1-orrkup-2018-detail



„Az nem jelentett túl nagy változást, a fejlesztést csak kis mértékben befolyásolta” – emlékezett vissza a fejvédő eszköz bevezetésére Nick Chester. „Mi még így is sokat módosítottunk az autón, mivel 2017-ben számos tanulságunk volt, amit át akartunk ültetni a 2018-as autóba, de az alapkoncepció egészen hasonló maradt. A motorborítással [a cápauszony betiltásával] veszítettük valamennyit, de ez sem volt jelentős.”

Tavaly a legtöbb fejtörést így is a halo okozta a tervezőknek, hiszen azt a monocoque alapvető részévé kellett tenni, de Chester szerint ez nem jelentett „gyökeres változást”. A szakember úgy látja, „az idei módosítások sokkal nagyobbak lesznek”.

Az idei szezonra történt egy apróbb módosítás is, ami az autók fogyasztását érinti: idén az autók 105 kilogramm üzemanyag helyett 110-et használhatnak fel egy versenyen, ami bizonyos mértékben enyhíthet a versenyek unalmasabb, spórolós időszakain. „Szerintem számos pályán számítani fog, persze ez attól is függ, melyik motor van az autóban” – véleményezte Chester.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: