Silverstone
Hamilton nem érzi úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie
Az F1-es Brit Nagydíj győztese az eddig látottak alapján versenybalesetnek tartja a rajt után történteket – azt viszont elismerte, hogy aggasztja, hogy Verstappent kórházba szállították.
részletekVerstappen: Lewis manővere veszélyes, az ünneplése tiszteletlen volt
Twitter-posztban reagált az F1-es Brit Nagydíj rajtja után történt eseményekre a holland, aki szerint sportemberhez méltatlan volt, ahogy Hamilton ünnepelt, miközben ő még kórházban volt.
részletekAnderson: Csalódtam a versenyben
A Jordan egykori tervezőjének, Gary Andersonnak nem nyerte el a tetszését a Brit Nagydíj első körében történt incidens. A szakember szerint rossz irányba halad a sportág az ilyen esetekkel.
részletekHamilton: Nem kellene ilyen agresszívnek lennie
A brit úgy érzi, már bőven bent volt a Red Bull mellett a 9-es kanyarban, ahol az első körben ütközött vb-riválisával. A Mercedes F1-es pilótája szerint mindig kettőn áll a vásár.
részletekA Brit Nagydíj körről körre
A szezon tizedik futamát Silverstone-ban rendezik a sprinttel felforgatott történelmi hétvége vasárnapján. Max Verstappen és Lewis Hamilton már az első körben összeakadt, piros zászló után folytatódik a verseny.
részletekZhou egy tökéletes versennyel nyert vasárnap
A szombati futamokkal ellentétben ezúttal egy biztonsági autótól mentes versenyt futott a mezőny. Ezúttal az UNI-Virtuosi kínai pilótája nyert, aki egy kiváló rajt után hibátlanul teljesített.
részletekBrit Nagydíj – A rajtrács
A pole-ból és a mezőny végéről is egy Red Bull fog startolni Silverstone-ban az első F1-es sprintkvalifikáció után, de egy büntetés is alakította a rajtsorrendet a szezon tizedik nagydíján.
részletekWolff: Túl random a sprintkvalifikáció
Felemás érzésekkel értékelte az F1 újítását a Mercedes csapatvezetője a Brit Nagydíjon: érdekes módon épp a nagy rivális Red Bull pórul járt pilótájának sorsát hozta fel ellenérvként.
részletekElégedett a sprinttel az F1, de lehetnek változások
Pozitívan értékelte a Formula.hu jelenlétében tartott sajtóbeszélgetésen az első sprintkvalifikációt Ross Brawn, az F1 sportigazgatója, de elmondta: alakíthatnak még a formátumon, még ha nem is idén.
részletekRicciardo: Alonso a versenyzés legnagyobb mestere idén
Nem sikerült éppen földbe döngölően izgalmasra a történelem első F1-es sprintfutama, ám Fernando Alonso csodálatos produkciója miatt nemcsak mi döbbentünk meg, hanem Daniel Ricciardo is.
részletekRajthelybüntetéssel sújtották Russellt
Nem úszta meg a sprint első körében Sainzcal történt koccanását a Williams pilótája, aki így mégsem rajtolhat a top 10-ből az F1-es Brit Nagydíjon. A többi vizsgált versenyző figyelmeztetést kapott.
részletekEz volt a Brit Nagydíj sprintfutama
Elérkezett az idő az F1 formabontó újításához, ma délután 17:30-kor elrajtol a száguldó cirkusz első kvalifikációs sprintversenye. A tét néhány pont és a vasárnapi rajtsorrend. Kövesd velünk az eseményeket élőben!
részletek