DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 2. hétfő

Russell

Sajtó: Már szezon közben lecserélheti Bottast a Mercedes

Érdemes erős fenntartásokkal kezelni, mindenesetre a Daily Mail úgy értesült, hogy a világbajnok csapat fontolgathatja, hogy már idén lecserélje a finn pilótát a Williamsnél szereplő George Russellre.

részletek

Két éve volt ilyen gyötrelmes versenye Russellnek

A szenvedős 2019-es évre emlékeztette a portimaói szereplés a Williams versenyzőjét. Az FW43B érzékeny a szélre, ezért mikor fújt, az autó pályán tartása lehetett csak cél.

részletek

Russell már a Q3-ról és pontokról beszél

George Russell williamses karrierje legjobb időmérős teljesítményével rukkolt elő a Portimaóban, azonban ez sem volt elegendő ahhoz, hogy a Williams versenyzője bejusson a Q3-ba. Egyelőre…

részletek

Russell: Bottas gyakorlatilag a csapattársam

A Portugál GP előtt újra téma volt az imolai ütközés: a brit ismét megerősítette a bocsánatkérését, mivel szeretne példakép lenni, míg a finn elárulta, hogy még aludt, amikor riválisa hívni próbálta.

részletek

Massa: Bottasnak és Vettelnek mentális problémái lehetnek

A finn helyét rövidesen az Imola után érettségét megmutató Russell veszi át – vélekedik Felipe Massa. Egykori ferraris csapattársaival, Raikkönennel és Alonsóval szimpatizál.

részletek

Főnöke egy világbajnokhoz hasonlította Russellt

Josh Capito 2001-ben a Saubernél dolgozott, amikor Kimi Raikkönen megérkezett a csapathoz. 20 évvel később George Russellben olyan tulajdonságokat lát, amelyek a fiatal finnben is megvoltak.

részletek

Mitől javult fel ilyen látványosan a Williams?

Imolában, bár kettős kieséssel zárt, az egyik kellemes meglepetést a Williams istálló egyértelmű felzárkózása okozta. Most már azt is tudhatjuk, mitől volt olyan gyors Russell és Latifi.

részletek

Villeneuve a „túl lassú” Bottast hibáztatja a balesetért

Az 1997-es világbajnok nem érti, Toto Wolff miért George Russellre akadt ki, miközben a Mercedes finn pilótájának eleve nem lett volna szabad annyira lassúnak lenni, hogy egy Williams támadhassa.

részletek

Főnöke Hamiltonhoz hasonlította Russellt

A Williams igazgatója szerint hasonló érzés lehet Nicholas Latifi számára George Russell csapattársának lenni, mintha Lewis Hamilton ellen kellene bizonyítania. Jost Capito mégis elégedett Latifivel.

részletek

Villeneuve: Hamilton nem érzi, hol a határ

Jacques Villeneuve úgy érzi, Lewis Hamiltonnak már olyan rég volt része valódi világbajnoki csatában, hogy Imolában hibázott, és túlvállalta magát. Bizonyos helyzetekben túl sok kockázatot vállal.

részletek

Russell: Nem árt a baleset a Mercedes-kapcsolatnak

A Williams pilótája úgy véli – vagy inkább azt reméli? –, hogy a Bottasszal történt ütközése ellenére sem romlanak az esélyei arra, hogy a közeljövőben beülhessen a világbajnokok egyik autójába.

részletek

Russell elnézést kért Bottastól: „Az egész helyzetet jobban kellett volna kezelnem”

Egy nappal az imolai ütközésük után a Williams pilótája érzelmes Twitter-bejegyzésben kért bocsánatot a Mercedes finnjétől és a saját csapatától is, főként a baleset utáni reakciójáért.

részletek