DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Brundle: Nem lepne meg Russell szerződtetése

A korábbi F1-es pilóta úgy véli, teljesen kézenfekvő döntés lenne, ha a Mercedes szerződtetné a Williams fiatal tehetségét és ezt már a Brit Nagydíjon bejelentenék.

Sok a kérdőjel a Mercedes csapata körül, miután a német márka jelenleg hátrányban van fő riválisával, a Red Bull istállójával szemben és egyelőre még nincs pontos információ arról, hogy milyen párossal vágnak neki a 2022-es szezonnak. Az már Ausztriában kiderült, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton marad jelenlegi helyén és folytatja pályafutását, de még mindig nem derült ki a csapattársának kiléte.

Valtteri Bottas 2017-ben érkezett a Williamstől, miután Nico Rosberg váratlanul bejelentette a visszavonulását, a finn versenyző ezen idő alatt kilencszer tudott futamot nyerni, ám elődjével ellentétben eddig nem volt képes igazán megszorongatni Hamiltont. A hírek szerint George Russell érkezhetne a helyére, arról pedig egyre többen pletykálnak, hogy ezt már Silverstone-ban megerősíthetik.

A Sky Sports szakértője, Martin Brundle szerint egyáltalában nem lenne meglepő, ha ez így alakulna a következő versenyhétvége során.

„Nem lepődnék meg, ha jövőre George kerülne oda Lewis mellé a Mercedesnél. Akár már Silverstone-ban bejelenthetik és miért ne tennék? Ez egy tökéletes helyszín lehetne erre” – idézte őt a PlanetF1.



Brundle a legfőbb érvként a vezető szerepet hozta fel, melyet jelenleg Hamilton tölt be a csapaton belül. Úgy gondolja, ha a brit pilóta visszavonulna, akkor nem feltétlen Bottas a megfelelő ember ennek a pozíciónak a pótlására.

„Ha te irányítanád a Mercedest és megkérdezed magadtól, vajon Valtteri Bottas a mi emberünk a világbajnokság megnyeréséhez, amennyiben Lewis visszavonul, akkor nem ő jut majd az eszedbe. Nem örülök, hogy ezt kell mondjam, mert nagyon csodálom őt és elképesztő munkát végez, de ha Lewis nem lenne ott, nem tudnám azt mondani őszintén, hogy Valtteri fog dominálni helyette.”

„A Mercedesnek be kell szerezni egy fiatal fegyvert, aki előbb vagy utóbb, de a csapat vezére tud lenni idővel” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: