DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 2. hétfő

Russell

Ez egy aggasztó jel Russell jövőjére nézve?

David Coulthard szerint Valtteri Bottas semmi rosszat nem csinált, George Russell viszont hibázott, majd elragadtatta magát - el kell ismernie, hogy ő a hibás, különben ez rosszat jelent számára.

részletek

Russell már máshogy látja a Bottasszal való ütközést

Miután visszanézte a felvételeket, George Russell úgy gondolja, kicsit túlreagálta a Valtteri Bottasszal való ütközését. Már úgy látja, nem a finn hibázott, de most sem csinálna másképp semmit.

részletek

Bottas Russell elméletéről: „Hol van az alufólia sapkám?”

Így reagált a Mercedes finnje a vele ütköző brit azon feltevésére, miszerint ellene agresszívebben védekezett, mint azt mások ellen tette volna. Wolff szerint a williamses lehetett volna óvatosabb.

részletek

Russell Bottasnak: Meg akartál ölni minket?

A finn úgy érzi, végig hagyott elég helyet a Williamsnek, éppen ezért nem is érti, miért mutogatott neki a brit az ütközésük után. Russell szerint viszont Bottas mérte fel rosszul a helyzetet.

részletek

Verstappen őrült esős-száradó futamot nyert Imolában

A Red Bull hollandja a rajtnál az élre állva győzött a balesetekkel és egy piros zászlóval is tarkított Emilia-Romagna-i GP-n. Hamilton a sóderágyat megjárva második, Norris még a dobogón.

részletek

A tavalyi Magyar Nagydíj óta először járt mindkét Williams a Q2-ben

Mindkét Williams bejutott a Q2-be, amire a 2020-as Magyar Nagydíj óta először volt példa. A pénteken 79. születésnapját ünneplő Sir Frank Williams aligha kaphatott volna szebb ajándékot a csapattól.

részletek

Russell: Meg sem fordult a fejemben, hogy kilépjek a Mercedes kötelékéből

George Russell a jövőjét firtató kérdésre válaszolva egyértelműen a Mercedes mellett foglalt állást. Azt is elárulta, hogy nem beszélgetnek Hamiltonnal a beugrása óta, de ez előtte sem volt másképp.

részletek

Russell: Életem talán legnagyobb hibája volt

Biztonsági autó mögötti kínos kiesése után tér vissza Emilia-Romagnába George Russell, aki szeretné feledtetni bakiját. Nicholas Latifi szerint Imola kifejezetten kedvezhet a Williamsnek.

részletek

Russell: A Mercedes és a Williams egy hajóban evez

Akár főbenjáró bűnnek is nevezhetnénk, ha valaki manapság egy lapon említi a Mercedest és a Williamst, azonban George Russellnek mindkét autóról van tapasztalata. Szerinte hasonló gondokkal küzdenek.

részletek

Bottas pontosan olyan csapattárs, amilyet a Mercedes és Hamilton akar

Johnny Herbert rámutatott a lényegre, Valtteri Bottas a létező legideálisabb csapattárs Lewis Hamiltonnak. Gyors, hozza a pontokat és nem balhézik csapaton belül, elfogadja a sorsát.

részletek

Wolff: Hamilton már érzi Russell közeledtét

Mint két nemesvad, úgy szimatolgatja egymást Lewis Hamilton és George Russell, így látja legalábbis a helyzetet a Mercedest irányító Toto Wolff, akit a riválisok által gerjesztett pletykák továbbra sem érdeklik.

részletek

Russell: A szél lehet a Mercedes gyengéje

A Williams pilótája szerint a címvédő alakulat pontosan ugyanazzal a problémával küzdhet, amivel a saját csapata. Ők is érzékenyek lehetnek a légmozgásra, ami megnehezítheti az idényüket.

részletek