Steward
Balogh Boglárka
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. január 24. hétfő
F1

Russell tart a sprintfutamtól

George Russell jóval jobban zárta a szezon első tripla hétvégéjét, mint bárki remélte a csapatban, mindháromszor a pontokért küzdött. Hazai versenye előtt azonban kevésbé derűlátó.

Többen is erőn felül teljesítenek idén az F1 fiataljai közül, elég csak Max Verstappen bajnoki vezetésére vagy Lando Norris szárnyalására gondolni. George Russell is egyike a szezon pozitív meglepetéseinek, erőfeszítéseivel elérte, hogy már az egész csapat csalódott egy 11. hely miatt. A fiatal brit természetesen szeretné ezt a jó formát megőrizni, de a soron következő futam előtt komoly kétségei vannak.

Mint azt korábban bejelentette a Formula-1 vezetése, idén a Brit Nagydíj lesz az első, ahol kipróbálják a sprintfutam rendszerét. A szabályok szerint pénteken egyetlen szabadedzést tartanak, majd aznap délután egy hagyományos formátumú időmérőt, mely a sprintverseny rajtsorrendjéről dönt. Szombaton aztán újabb szabadedzés, majd maga a sprintfutam, amely egyúttal a vasárnapi nagydíj kvalifikációja is. A sprint első három helyezettjének pontokat is osztanak.

Az ötlet már a kezdetekkor vegyes fogadtatásban részesült, a hazai közönség előtt szereplő Russell azok táborát erősíti, akik nem rajonganak érte. Erre pedig nem más oka van, mint hogy ez a formátum a Williamset nagy hátrányba sodorhatja. „Nem gondolom, hogy ez kedvezni fog nekünk, mivel nyilvánvalóan az időmérőn jobbak vagyunk, mint a versenyen” – kezdte Russell, aki épp az említett jelenség miatt a Mr. Szombat becenevet is megkapta.



„Mindenesetre adnunk kell neki egy esély, ki tudja, talán mégiscsak máshogy alakul. Ez mindenkinek újdonság, talán pont ez adja majd a lehetőséget” – mondta a brit, aki az Osztrák Nagydíjon már kisebb csodát tett, mikor a 2018-as Olasz Nagydíj után először juttatta a Q3-ba csapatát.

Bár a sprintfutammal kapcsolatban kissé pesszimista, minden mást tekintve magabiztos. „Teljesen egynek érzem magam az autóval és a csapattal. Tényleg mindent kihozunk ebből a csomagból, ez a fontos. Különösen szombatonként, amikor nagy a nyomás, hiszen egyetlen kis hiba is büntetést érhet. Mindenki elkapja a ritmust, és a valós tempó csak úgy jön.”

„Remek munkát végzünk. És annyira szoros a küzdelem. Franciaországban 12.-ek voltunk, a Stájer Nagydíjon 8.-ak, mielőtt kiestem, az Osztrák Nagydíjon 11.-ek – mindezt úgy, hogy minden top autó befejezte a futamot!” – hívta fel a figyelmet a Williams erejére Russell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: