RedBull
Red Bull: Véletlenül lesz a bemutatónk ugyanakkor és ugyanott, mint a Mercedesé
Február 13., Silverstone: a Mercedes autóbemutatójának és bejáratásának időpontja – egyben a Red Bullé is. Helmut Marko elmondása szerint az időzítésben nincs szándékosság.
részletekRicciardo csalódott volt a Ferrari és a Mercedes elutasítása miatt
A tavalyi évet kiemelkedően jól kezdte Daniel Ricciardo, ezért arra számított, hogy ajánlatot kap a két topcsapattól. Csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy erre hiába vár, ezért másfelé keresgélt.
részletekA rossz költségsapka a nagyoknak kedvezhet
Az FIA elképzelése szerint a költségek kötelező maximalizálása egyenlőbb feltételeket teremt a kisebb csapatok számára. A Red Bull csapatfőnöke viszont rámutatott, hogy nagyon óvatosan kell a szabályt lefektetni.
részletekGasly álma fog idén megvalósulni
Ez pedig nem más, minthogy az F1 egyik élcsapatában, a Red Bullban szerepelhet Max Verstappen csapattársaként. A francia pilóta szeretne a lehető legjobban felkészülni élete fontos szezonjára.
részletekElképesztő Mercedes-dominancia 2014 óta
A hibridéra érkezésével a Mercedes gyári istállója átvette az irányítást és hihetetlen fölényre tett szert az elmúlt öt évben. A futamok háromnegyedét megnyerte, de az időmérőkön még erősebb volt.
részletekRed Bull: Hogy miért lesz más a Hondával?
Christian Horner szerint ők inkább a folyamatos fejlődésre szavaznának a Honda-motorokkal kapcsolatban akkor is, ha ebből adódóan büntetéseket kapnak majd.
részletekHorner: Verstappentől fél Hamilton és Vettel
A Red Bull csapatfőnöke úgy érzi, holland pilótája nagy karakterfejlődésen ment át, ezért tőle tart leginkább a két többszörös bajnok. A Mercedes sztárjának 34 éves kora, a Ferrari vezérpilótájának új csapattársa jelent plusz akadályt.
részletekKriptovaluta a Red Bull, csoki a McLaren új szponzora
Két felettébb szokatlan szponzorbejelentést időzítettek a Formula-1-es csapatok keddre. A Red Bull egy digitális pénznemmel, a McLaren egy csokis italokat gyártó céggel szerződött.
részletekA szimulátorban jó a Red Bull-Honda
Max Verstappen persze azt is hozzátette, hogy sok konkrétumot még nem tudnak, hiszen csak a szimulátorban vezethette az autót, de érezni a motivációt a csapaton belül.
részletekWebber: Váltani kellett a Ferrarinál is
Mark Webber szerint a Ferrarinál és a Red Bullnál is szükséges volt már valami komolyabb változtatás, Charles Leclerc-t pedig nagyon kedveli, már-már elegánsnak is nevezné.
részletekPirelli: A Red Bull és a Renault is jó lesz
A gumiszállító első embere arra számít, hogy 2019-ben a Red Bull szorosan ott lesz a legjobbakkal, valamint a Renault-tól is nagy előrelépést vár. Biztató lehet, ha éppen Mario Isola vélekedik így.
részletekKvjat sajátságos rekordot dönthet meg
Harmadszor kezdi (újra) Formula-1-es pályafutását Danyiil Kvjat a Toro Rossónál. Ez már önmagában is különlegesség (bár nem egyedi), de ha pontot is szerezne a nyitófutamon, az már rekord lenne.
részletek