RedBull
Perez: Most vagyok a csúcson, a többi nem rajtam múlik
Az Isztambulban kilencedik dobogós helyezését szerző mexikói úgy érzi, most teljesít legjobban F1-es karrierje során, és ennél többet nem tud tenni annak érdekében, hogy jövőre is a mezőnyben legyen.
részletekA Red Bull elnézte Verstappen első szárnyát
Valami hiba csúszott az első szárny beállításába, így Verstappennek esélye sem volt a Török Nagydíjon - nem is ott akarta megelőzni Perezt, ahol megforgott, csak egyszerűen nem lehetett befordulni az autóval.
részletekVerstappen csalódott a második hellyel
Végig dominált az isztambuli időmérőn a Red Bull holland pilótája, de a legvégén kicsavarta a kezéből a pole-t Lance Stroll - emiatt nyilván nem elégedett, de a futamban azért bízik.
részletekVerstappen: Szöges gumikra lenne szükség
A Red Bull kezdett legjobban a versenynaptárba 2011 után visszatérő Török Nagydíj első napján. Max Verstappen mindkét szabadedzést az élen zárta, így joggal reménykedhet a hétvége előtt.
részletekVerstappen: Jövőre ilyen nem fordulhat elő
Gyors a holland alatt a Red Bull, de négy versenyt is fel kellett adni műszaki okok miatt. Idén ez még belefér, de ha 2021-ben terv szerint a bajnoki címért harcolnak, nem megengedett ilyen rossz megbízhatóság.
részletekWolff: Nekünk nehezebb lesz, mint a Ferrarinak
Toto Wolff szerint a maranellóiaknak sokkal könnyebb dolguk lesz 2021-ben, mert úgy sem lesz esélyük a bajnoki címre, nyugodtan koncentrálhatnak 2022-re, a Mercedes viszont ezt nem teheti meg.
részletekDél-Afrikából a MotoGP-ig: Dokumentumfilm készült Binderről
A népszerű MotoGP-versenyző, Brad Binder karrierjéről készült dokumentumfilmmel rukkolt elő a Red Bull. A film a tehetséges fiatal motoros történetét meséli el, aki hazája első GP-győztese lett.
részletek„A mezőny 90 százaléka nyerne a Mercedesszel”
Bár Max Verstappen saját bevallása szerint nem frusztrált a helyzete miatt és elismeri Lewis Hamilton eredményeit, túl dominánsnak tartja a rivális autóját ahhoz, hogy küzdeni tudjanak ellene.
részletekAlbers: A Red Bullnak szüksége lesz Perez pénzére
Christijan Albers szerint jó esély mutatkozik rá, hogy Sergio Perez jövőre a Red Bullnál fog versenyezni, sőt az energiaitalosoknak is jól jöhet a mexikói szponzorainak támogatása.
részletekMassa: Verstappen bajnok lesz, már csak autó kell hozzá
A brazil ex-F1-es szerint a Red Bull holland pilótája a jelenlegi mezőny egyik legnagyobb tehetsége, és most már készen áll a vb-címre, eddig azonban nem volt alatta erre alkalmas technika.
részletekRed Bull: Nem adjuk fel, de 2022 a reális
Christian Horner szerint továbbra is keményen fejlesztik az autót, hogy már jövőre is közelebb kerülhessenek a Mercedeshez, a világbajnok istálló előnyét látva viszont 2022 lehet az igazi esély.
részletekHorner: Talán más is úgy szenvedne, mint Albon
A Red Bull csapatfőnöke megerősítette, Alex Albon továbbra is az A tervük. Elképzelhető, hogy egy pilótacsere sem oldana meg semmit, az utód ugyanúgy szenvedne: az autó hiába gyors, komplikált.
részletek