DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Marko: Több mint bosszantó Perez eredménye

A Red Bull tanácsadója az imolai időmérő után még úgy érezte, minden összeállt a mexikóinál, aki aztán vasárnap pontot sem szerzett: Marko szerint elsősorban a megforgásának köszönhetően.

Sergio Perez a szombati nap egyik hőse volt azzal, hogy az első sorba kvalifikálta magát az Emilia-Romagna-i Nagydíjon, megelőzve Red Bull-os csapattársát, Max Verstappent is. Vasárnap viszont pocsék futamot produkált a mexikói, aki már a verseny elején begyűjtött egy büntetést, amiért a biztonsági autó mögött visszavette az egy kicsúszás során elveszített pozíciókat, majd a piros zászlós újraindítást követően még egyszer megforgott. Perez ezzel visszaesett a mezőny közepébe, ahonnan ezúttal felzárkózni sem igazán tudott, így mindössze a 11. helyen értékelték.

perez-redbull-imola-futam-1



Érthető módon maga a pilóta sem tagadta, hogy borzalmas produkciót nyújtott, és Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója – aki már a pénteki szabadedzésen Esteban Oconnal történt ütközéséért is inkább saját versenyzőjét találta hibásnak – ugyancsak kissé kritikusan nyilatkozott Perez imolai teljesítményéről:

„Jól indultak a dolgok az időmérőn” – mondta Marko a Servus TV-ben. „Hirtelen a semmiből a második legjobb időt autózta. Akkor azt gondoltuk, minden passzolni fog. Úgy vélem, nem tudta úgy egyből üzemi hőmérsékletre melegíteni az abroncsokat, mint Max. Természetesen a 11. helyezés több mint bosszantó. Mindenekelőtt az újraindítást követő megforgásával bukott el mindent. Alapvetően ez egy nagyon rossz nap volt rossz teljesítménnyel.”

A saját versenyzőivel rendre kíméletlen Marko egyébként nem csak Perezt kritizálta az idei második F1-es futam után, hanem az AlphaTaurinál szereplő, az időmérőn az autóját összetörő és a versenyen is hibázó Yuki Tsunodát is.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: